Dragnea a Johannisszal való kapcsolatáról: hatalmas nyomásgyakorlást érzek

A Szociáldemokrata Párt elnöke, Liviu Dragnea bevallása szerint nem áll háborúban az államfővel, de „hatalmas nyomásgyakorlást” és „állandó fenyegetést” érez a részéről.

„Én nem állok háborúban senkivel. Az egy dolog, hogy hatalmas nyomásgyakorlást és folyamatos fenyegetést érzek a részéről meg különféle szóvivőinek a részéről, de én nem háborúzom. Én semmit nem fogok kezdeményezni ellene, mert más elfoglaltságom van jelenleg: a kormányprogram” - hangsúlyozta Dragnea az Antena3 televízió kedd esti műsorában, hozzátéve, hogy a programban szereplő intézkedésekkel fog válaszolni minden, a személye elleni provokációra.

Dragnea elmondta, elemezve a parlamenti választások óta történteket, arra a következtetésre jutott, hogy egyesek célul tűzték ki a PSD kormányprogramja gyakorlatba ültetésének ellehetetlenítését.

„Kezdem elhinni, hogy véletlen egybeesések nincsenek. Azt hiszem, van egy terv, amelynek az a célja, hogy ezt a kormányprogramot mi ne tudjuk megvalósítani. Mert ha sikerül, egyúttal arra is fény derülne, mekkora különbség van egy párt, egy koalíció, néhány komoly és felelősségteljes ember (...) és 'az én kormányom' katasztrófális 2016-os teljesítménye között. Ez pedig kihatással lehet az államelnök-választásra - gondolja valaki” - fogalmazott Dragnea.

Kapcsolódók

Kimaradt?