Továbbra sem kaphatnak ebédjegyet a közalkalmazottak

Januárban és februárban sem kapnak élelmiszer- és ajándékutalványokat, illetve hasonló jellegű különleges juttatásokat a közalkalmazottak.

Az avocatnet.ro tájékoztatása szerint a múlt év végén jelent meg a Hivatalos Közlönyben a 2016/99-es sürgősségi kormányrendelet, amely szerint a közalkalmazottak február 28-ig nem jogosultak ezekre a juttatásokra.

A portál emlékeztet, hogy a tiltás tavaly is érvényben volt, és az év végén újabb két hónapra meghosszabbította a kormány. Kivételezett közalkalmazotti kategóriák azonban vannak.

Így például jogosultak az ebédjegyekre azoknak a közintézményeknek az alkalmazottai, amelyek a bevételeikből biztosítani tudják a működésüket. Szintén jogosultak a juttatásokra a közpénzekből finanszírozott klubok élsportolói, illetve azok a diákok, egyetemi hallgatók, kutatók és oktatók, akik kiváló eredményeket értek el nemzetközi versenyeken.

Mint ismert, tavaly a parlament megemelte az ebédjegyek értékének felső összegét 15 lejre. Akadnak már olyan magáncégek, amelyek decembertől már a megemelt értékű utalványokat osztják az alkalmazottaknak.

Kapcsolódók

Kimaradt?