Halasztott az emberjogi bizottság a bejegyzett élettársi kapcsolat ügyében

Nem kapták időben kézhez a vaskos dokumentációt, így nem is tudták véleményezni a melegek jogait is rendező bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvénytervezetet a képviselőház emberjogi bizottságában - tájékoztatott Kulcsár-Terza József bizottsági tag. A testület úgy döntött, halasztanak az ügyben.

Legalább huszonnégy órával az ülés előtt a bizottsági tagok asztalán kellett volna lennie a heteroszexuálisokra is kiterjedő törvénytervezet dokumentációjának, Kulcsár-Terza József tájékoztatása szerint viszont nem tudni, miért nem történt ez meg. Ugyanakkor a kormány álláspontja sem volt előkészítve, így úgy döntöttek, megvárják, amíg az új kabinet véleményezi a tervezetet.

"Személyesen kérdeztem rá a kormány képviselőjétől, hogy támogatják a tervezet vagy sem, amire azt a választ kaptam, hogy igen is, meg nem is. De ígérte, meglesz a konkrét véleményezés" - magyarázta az újonnan megválasztott képviselő. Hozzátette, az RMDSZ frakciójában nem tárgyaltak arról, milyen álláspontot képviselnek az ügyben.

Kulcsár-Terza József elmondta, az Európai Unióban több mint húsz tagállamában rendezték a melegek jogait, így fontos, hogy elegendő információ álljon a bizottság rendelkezésére a jó döntés érdekében.

Remus Cernea volt képviselő tervezetét korábban a szenátus elutasította. Az emberjogi aktivista többször is benyújtotta a javaslatot, amelyet a parlament mindannyiszor elutasított. 

Az USR nem támogatta a kezdeményezést

Remus Cernea jelen volt szerdán az alsóház emberjogi bizottságának ülésén. Beszámolója szerint a legnagyobb támogatók Adriana Săftoiu (PNL) és Petre Florin Manole (PSD) voltak, meglepetésre az USR képviselői tartózkodtak. A két USR-s képviselő Cernea tájékoztatása szerint az alakulat hivatalos utasítása szerint jártak el. Az emberjogi aktivista úgy véli, a tartózkodással az USR az elutasítók körét gyarapítja. 

A törvényjavaslat szerint bárki beléphet a bejegyezett élettársi kapcsolat intézményébe, aki betöltötte 18. életévét, függetlenül attól, hogy milyen a szexuális orientációja. A feltételek közé tartozik az is, hogy legalább az egyik félnek román állampolgárnak kell lennie, vagy állandó lakcímmel kell rendelkeznie Romániában. A bejegyezett élettársi kapcsolat felei nem lehetnek házasok, nem fogadhatnak örökbe közösen gyermeket, de közösen kölcsönt vehetnek fel, örökölhetik egymás vagyonát, és információkat kaphatnak egymás egészségi állapotáról. 

A kapcsolatot közjegyző előtt hitelesítenék a felek. 

Kapcsolódók

Kimaradt?