Apáczai-iskola ügye: leendő pedagógusok is csatlakoztak a tiltakozáshoz

Leendő pedagógusok, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem tanító- és óvóképzősei is csatlakoztak Kolozsváron ahhoz a tiltakozáshoz, amely az Apáczai Csere János Elméleti Líceum tanév közben megszüntetett osztályának ügyére hívja fel a figyelmet. Székely Géza, az iskola művészetet oktató tanára tizedik napja tiltakozik a Kolozs megyei tanfelügyelőség előtt, illetve a Főtéren.

A tüntetőket szerdán két rendőr fogadta a tanfelügyelőség épülete előtt. A rendfenntartók megvárták, amíg a több mint 15 fős csapat kibontja a transzparenseket, majd elkezdtek érdeklődni, miért vonultak a hivatalhoz. Székely Géza tájékoztatta őket, majd átnyújtotta  a tanfelügyelőségnek már korábban benyújtott petíció román nyelvű szövegét. Ebben az oktató kifogást emelt az ellen, ahogy a tanfelügyelőség eljárt a tanév megkezdése után két hónappal megszüntetett ötödik osztállyal szemben. "Vă doresc succes, nem beszélek magyarul" - mondta a rendőr, miután meghallgatta a beszámolót, majd társával a háttérbe vonult. 

Székely Géza emlékeztetett, hogy év elején nem került be az ötödik osztály a beiskolázási tervbe, de arról biztosította a tanfelügyelőség őket, ha a nyár folyamán összegyűl minimum 12 gyermek, megkapják a működési engedélyt. A feltételnek sikerült is eleget tenniük 16 gyermekkel, ám a minisztérium és a tanfelügyelőség szóbeli ígéretei ellenére sem kapták meg az engedélyt, a tanév megkezdése után két hónappal az osztályt feloszlatták. Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke elmondta, a minisztérium azóta sem válaszolt a szeptember 16-án benyújtott beadványukra, fellebbezésükre, sőt arra az átiratra sem reagált a tárca, amelyben számon kérték a hallgatást. Az ügyről bővebben itt olvashat.

"Mint jövendőbeli pedagógus szívügyemnek tartom, hogy kiálljak a gyermekek mellett. Csúnyán elbántak velük, év közben szüntették meg az osztályukat. Nem gondoltak arra, milyen helyzetnek teszi ki a gyermekeket, hogy kénytelenek átmenni más osztályba. Ez egyáltalán nem tesz jót a fejlődésüknek, nem egészséges" - mondta az egyik tiltakozó egyetemista. "Jogtalannak, felháborítónak tartom az eljárást" - indokolta meg jelenlétét egy másik hallgató. 

Székely Géza elmondta, kellemes meglepetések érték a tíz napos tiltakozás alatt. December elsején például a Főtéren az ünneplő románság soraiból sokan érdeklődtek akciója iránt. "Megértéssel közledtek hozzám, volt olyan anyuka, aki azért jött oda, mert látta a televízióban a tiltakozásomat, és hogy elmondja, mennyire egyetért ezzel a kezdeményezéssel. A körülöttem lévők szó szerint meg is védtek: a rendfenntartók amikor arra kértek, hogy hagyjam el a teret, az ünneplők védelmemre keltek. Hogy hagyjanak békén, mert nem a Ceușescu rendszerben élünk, és jogom van tiltakozni" - számolt be az oktató. Elmondta, nagy valószínűséggel csütörtökön abbahagyja a tilakozást, hiszen meglátása szerint elérte célját: sikerült felhívnia a figyelmet arra, hogy nem csak a pedagógusok tartoznak felelősséggel a tanulni akaró gyermekek iránt.

Kapcsolódók

Kimaradt?