Hegedüs: aki kulturális értékeket diszkriminál, nem érdemel miniszteri pozíciót

„Közel száz erdélyi magyar szakember dolgozott azon, hogy a csíksomlyói búcsú felkerüljön az UNESCO szellemi kulturális örökségi listájára. A kulturális miniszter és az államtitkár hat év munkáját vette semmibe az UNESCO december 1-jei ülésén” – mutatott rá Hegedüs Csilla, az RMDSZ Kolozs megyei képviselőjelöltje, a szövetség kultúráért felelős ügyvezető alelnöke hétfőn. Kijelentette: az RMDSZ a kulturális miniszter lemondását, illetve leváltását követeli a felháborító megkülönböztetés miatt.

„2010-ben kezdtük el a folyamatot, és 2012-ben adtuk le először a dokumentációt. 2013-ben az UNESCO kért néhány kiegészítést, de mivel nem voltunk ott a Kulturális Minisztériumban, az illetékesek nem tettek eleget a kérésnek, annak ellenére, hogy személyesen is kértem őket, hogy ezt megtegyék, ezért elutasították a felterjesztést. 2014-ben, amint visszakerültünk a kulturális tárcához, újra elkezdtük a folyamatot, és azonnal felterjesztettük a csíksomlyói búcsút” – magyarázott Hegedüs Csilla.

Hozzátette: az UNESCO december 1-jei ülésén egy apró szóbeli kiegészítést kért, amelyet az ország képviseletében részt vevő román kulturális államtitkár megadhatott volna helyben, ő azonban elzárkózott ettől, majd amikor kiderült, hogy a bizottság nem veszi fel Csíksomlyót a szellemi kulturális örökségi listára, még meg is köszönte ezt a döntést. Ugyanezt a kiegészítést kérték a moldvai szőttes ügyében is, és az államtitkár megadta azt, a csíksomlyói búcsú kapcsán pedig mellébeszélt.

„Nem hiszek az államtitkárnak és a miniszternek, amikor azt állítják, hogy újra felterjesztik Csíksomlyót erre a listára. Nem hiszem, hogy a megszabott határidőig, jövő év március 31-ig elvégzik a szükséges munkát. Ebben az esetben is csak 2019-ben tárgyalná az UNESCO a felvételt” – mondta a képviselőjelölt, majd leszögezte: „azok a személyek, akik nem voltak hajlandóak egy percnyi erőfeszítést tenni a múlt heti ülésen Csíksomlyóért, biztosan nem fognak több hónapnyi munkát kifejteni az erdélyi magyar kulturális örökség védelméért. Bebizonyították, hogy nem érdekli őket, hogy Romániának nem kell egy keresztény búcsú a szellemi kulturális örökségi listára, inkább szembemennek az ország 96 százalékának óhajával, hiszen az állampolgárok ekkora arányának fontos a gyermekek vallásos nevelése.”

Hegedüs Csilla elmondta: mindeddig nem volt példa ilyen esetre, hogy egy ország ne álljon ki a saját felterjesztett értéke mellett, sőt hátráltassa annak sikerét. Az UNESCO bizottsága is felismerte, hogy politikai töltetű szándékokról van szó, és világossá tette, hogy ilyen természetű helyzetbe nem kíván beleszólni.

„Ez az eset is azt bizonyítja, hogy csak magunkra számíthatunk. A bukaresti politika eddig sem mutatott kellő érdeklődést az erélyi magyarok ügyei iránt, és ha mi nem leszünk ott erős magyar képviselettel a parlamentben, ezután sem fog. December 11-én meg kell mutatnunk az erőnket. A többségnek látnia kell, hogy velünk is kell számolnia, és miután hadjáratot indítottak a magyar vezetők és intézmények ellen, nem tűrjük, hogy a kulturális értékeinket is semmibe vegyék. Vasárnap ki kell állnunk az erdélyi magyar kulturális örökség mellett, különben nem lesz, amit gyermekeinkre hagynunk” – összegzett a Kolozs megyei képviselőjelölt.

Kapcsolódók

Kimaradt?