Elhamarkodottan zárolták Antal Árpád számláit

Megdöbbenve tapasztalta Antal Árpád, hogy a háromszéki prefektúra egy tavaly októberben kirótt tízezer lejes pénzbírság miatt zároltatta magán számláit, annak ellenére, hogy a sepsiszentgyörgyi polgármester megfellebbezte a büntetést és az ügyben még nincs jogerős ítélet.

Antal Árpád hétfői sajtótájékoztatón számolt be, hogy használni szerette volna személyes bankkártyáját és úgy derült ki, hogy zárolva van a számlája.

A polgármester szerint érdeklődésére azt mondták, hogy a pénzügyi igazgatóságtól kaptak erre utasítást. Kiderítette, hogy a prefektúra elküldte a pénzügynek a pénzbírságról szóló jegyzőkönyvet és kérte, hogy tartsák le számlájáról a büntetés összegét. Antal Árpád hozzátette: tisztáznia kellett, hogy ő megfellebbezte a prefektúra bírságát és még nem született jogerős ítélet, ezért több nap után végül feloldották a bankszámlákat.

Sepsiszentgyörgy polgármestere a sajtótájékoztatón emlékeztetett, hogy 2015 októberében azért bírságolta meg őt a Kovászna megyei prefektúra mert a város nem oldotta meg határidőre a 2001/10-es törvény szerint az államosított ingatlanok visszaszolgáltatását. Antal Árpád egyébként azt feltételezi, hogy valójában nem azért kapott pénzbüntetést amit a prefektus a jegyzőkönyvben írt, hanem mert utasítást kapott erre Gabriel Oprea volt belügyminisztertől.

Antal Árpád állítását arra alapozza, hogy az országban ő lehet az egyetlen polgármester, aki pénzbüntetést kapott a visszaszolgáltatási folyamatban való késlekedésért. Elmondta: levelet küldött az ország minden prefektúrájának, amelyben az iránt érdeklődött, hogy az elmúlt öt évben hány polgármestert büntettek meg a visszaszolgáltatás késlekedéséért. Bár még nem kapott mindenhonnan választ, az eddigi tájékoztatások alapján csak ő kapott ez ügyben pénzbüntetést.

Antal Árpád a sajtótájékoztatón kifejtette: a tavaly októberi büntető jegyzőkönyv kapcsán arra gyanakszik, hogy a prefektúra a visszaszolgáltatás késleltetésére hivatkozott, de valójában arra válaszul osztott büntetést, hogy tavaly szeptemberben a háborús veteránok nem tudták kitűzni a sepsiszentgyörgyi városháza tornyára a román zászlót, annak emlékére, hogy a román hadsereg 1944-ben bevonult a városba.

A visszaszolgáltatási folyamat késlekedése kapcsán a polgármester rámutatott: nem arról van szó, hogy egy törvényt nem akar végrehajtani, hanem az, hogy az állam nem biztosítja a feltételeket. Megpróbálta perbe hívni a kormányt, arra hivatkozva, hogy 2010-től létszámstopot rendelt el az önkormányzatoknál, nem tudtak munkatársakat alkalmazni. A legtöbb megoldatlan ügyet kárpótlásra kell javasolniuk, vaskos dokumentációt kell ehhez összeállítani, és a helyi visszaszolgáltatási bizottság egyetlen jogásszal dolgozik, ezért lassú az ügyintézés. Másrészről az 1200 lejes fizetésért nem is találnak olyan jogászt, aki vállalná ezt a munkát azt kockáztatva, hogy egy formai hibáért egy éves fizetését kitevő összegre büntessék.

Kapcsolódók

Kimaradt?