Székelyföldi Ifjúsági Konferencia: hogyan segíthetünk vállalkozni akaró fiatalokon?

Székelyföldi Ifjúsági Konferenciát tartanak Csíkszentsimonban a Magyar Ifjúsági Értekezlet, valamint a Csík Terület Ifjúsági Tanácsa szervezésében. A péntektől vasárnapig zajló előadássorozat témája Kihívások és lehetőségek. Az eseményt szombat délelőtt nyitották meg hivatalosan, Székelyföld és Erdély számos megyéjéből érkező fiatalok jelenlétében. A találkozó különlegessége, hogy először szervezték meg egy község polgármesteri hivatalában.

Az említett ifjúsági szervezetekben korábban tevékeny RMDSZ-es politikusok, Korodi Attila parlamenti képviselő és Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, valamint Tánczos Barna szenátor köszöntötte őket. Mindhárom elöljáró – a konferencia tematikája mentén – a lehetőségekre, mentalitásbeli újdonságokra, valamint közigazgatási szempontból legfontosabb tudnivalókra hívták fel az ifjak figyelmét.

Korodi Attila indulásként egy jó tanáccsal látta el a fiatalokat: soha ne beszéljenek feltételes módban, amit mondanak, legyen egyértelmű. Mit tudunk tanácsolni annak, aki saját vállalkozást akar indítani? – tette fel a kérdést, hozzáfűzve, hogy attól nem lesz senki teljesen boldog, ha van lakása, aszfaltja és csatornahálózata. Korodi Attila szerint a jó ötleteikkel otthon megbújó fiatalokat kell kihozni különféle terekre, hogy találkozzanak, inspirálják egymást és sikeres együttműködések induljanak el. Ehhez nincs szükség autópályára és repülőtérre, csupán nyitottságra és a ma már mindenki számára elérhető internetkapcsolatra. Erre hozta fel követendő mintaként többek között a sepsiszentgyörgyi inkubátorház és az IT Plus Klaszter együttműködésében előkészítés alatt álló innovatív vállalkozófejlesztő tudásközpontot, valamint a csíkszeredai – kizárólag magánkezdeményezésből indult – The House projektet.

„Óriási szerepetek van abban – még Csíkszentsimon szintjén is –, hogy segítsetek azoknak, akik vállalkozni akarnak, függetlenül attól, hogy az illető kozmetikai szereket készít otthon, robotokat álmodik meg vagy értékes képeket fest. Nagy feszültség van a mai fiatal generációban, nektek az a küldetésetek, hogy a fiatalok akarjanak vállalkozni, lakják be a falu és város központját, ne húzódjanak félre” – mutatott rá a képviselő.

Tánczos Barna szenátor a modern korral lépést tartó önkormányzatok létrejöttét sürgette, majd Kozma István helyi polgármesterhez, a CSTIT hamarosan leköszönő elnökéhez fordulva, azt mondta, Csíkszentsimon lehetne az úttörő ebben. Például olyan telefonos alkalmazásokat hozhatnának létre, amely az önkormányzat működését átláthatóvá teszi. Megemlítette a Korodi Attilával közösen indított Ne ábrándozz, vállalkozz! akciójukat, amelyhez hasonlókat minél többet kell indítani, hozzátette, minden kistérségben lehetőségeket kellene teremteni erre.

Borboly Csaba szerint a mai fiatalok sokkal nehezebb helyzetben vannak, mint azok, akik most döntéshozó pozícióban vannak, de a szüleik generációjánál is, akik kalákában tudták felépíteni otthonukat, nem pedig 30-40 évre szóló bankkölcsönök felvételével. Kiemelte a fiatalok lakhatási gondjainak kérdését, példaként hozta fel a megyei tanács által eddig épített, és most épülő csíkszeredai orvoslakásokat. A borszéki példát is megemlítette: a polgármesteri hivatal a fürdővárosban 38 építkezésre alkalmas területet osztott szét fiatalok között. Kitért továbbá a Hargita Megyei Fejlesztési Ügynökség által a 12-ik osztályosok körében készített felmérés eredményeire, amelyből kiderült, hogy az érettségi előtt álló diákok több mint 50 százaléka indítana saját vállalkozást.

Képzésekre volna szükség

A megnyitó végén Korodi Attila bemutatta a jelenlévőknek a Ne ábrándozz, vállalkozz! egyik nyertes vállalkozóját, Gráncsa Zsoltot. A környezetbarát autómosó cég megálmodója fiatal vállalkozóként a nehézkes bürokráciát említette meg nagy hátrányként. Hozzátette, sokat segítene a fiatal vállalkozókon, ha lenne olyan képzés, amely felkészít arra, hogy mire van szükség a vállalkozás elindításához, mi az a cégbíróság, és hogy milyen sorrendben kell az induláshoz szükséges dokumentumokat beszerezni. Ezzel ugyanis rengeteg időt spórolnának meg a fiataloknak, akik gyakran emiatt a kezdeti hercehurca miatt nem mernek a vállalkozni. 

Az inspiráló nyitóbeszédek után kezdődött meg a tényleges konferencia. Az első előadás Székelyföld turisztikai desztinációmenedzsmentjéről szólt, utána bemutatták a Vi-Wo okostelefonos alkalmazást, majd a The House coworking irodát, ezt követte a Simple Pixel hologramdoboz feltalálóinak előadása. Az utolsó bemutató címe pedig Jó kép él a fejünkben a tervezésről? volt.

Kapcsolódók

Kimaradt?