Kevés volt a zsebpénz: két autót is feltörtek a csíkszeredai fiatalok

Egyetlen nap alatt két személygépkocsit is feltört az a három csíkszeredai fiatal, akiket kedden vett őrizetbe a rendőrség.

A Hargita megyei rendőrparancsnokság szerdai tájékoztatása szerint a 20 illetve 21 éves három csíkszeredai fiatal két nappal korábban törték fel a személygépkocsikat. A beszámoló szerint az első gépkocsinak egyik ablakát törték be. A járműben levő pénztárcából 650 lejt és 10 eurót vettek ki, majd eltűntek a helyszínről. Az okozott kár értéke azonban meghaladja az ezer lejt is.   

A zsákmányt azonban kevésnek találták, ezért ugyanaznap este hasonló módszerrel törtek fel egy másik személygépkocsit. Innen 800 lejt emeltek el, a kár értéke itt is több mint ezer lej.

A tolvajokat kedden fogták el a rendőrök a 21 éves C.P.B., a 20 éves G.I és az ugyancsak 20 éves O.R. személyében. Mindhárman a bíróság előtt felelnek tetteikért.
 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?