A „hős anyák” után a „hős apáknak” is járadékot adna a magyarellenes képviselő

Számos kiegészítő javaslat érkezett a "hős anyák" törvénytervezethez, többek közt az, hogy vezessék be a "hős apák" fogalmát is, amellyel azokat az apákat illetnék, akik egyedül nevelik három vagy még több gyermeküket - nyilatkozta a tervezetet benyújtó Ninel Peia képviselő, aki magyarellenes összeesküvés-elméleteiről vált hírhedtté. 

A szenátus hétfőn fogadta el hallgatólagosan azt a törvényjavaslatot, amely élethosszig tartó havi járadékot biztosítana minden nő számára, aki legalább három gyereket hozott a világra és nevelt fel. Az öt- vagy még több gyermekes anyák - a javaslat értelmében - a járadék mellett megkapnák a "Hős Anya" kitüntetést is. 

A tervezet értelmében a háromgyerekes anyák az országos nettó átlagbér 30 százalékát, a négygyermekes anyák a 40 százalékát, az öt- vagy többgyermekes anyák pedig az 50 százalékát kapnák havonta. A járadék nem függne attól, hogy az illetőnek milyen más kereseti forrása van, és adómentes lenne. 

Ninel Peia azt mondta, amennyiben a döntő fórumként szavazó képviselőház elfogadja a törvénytervezetet, ehhez a kiegészítő javaslatokat ő maga fogja beterjeszteni, a lakosságtól érkezett vélemények alapján. Az egyik kiegészítő javaslat szerint a három vagy még több gyermeket egyedül nevelő apák ugyanilyen összegű járadékot kapnának, oklevélben viszont csak az anyák részesülnének. A másik javaslat értelmében megvonnák a járadékot azoktól a szülőktől, akik nem iskoláztatják gyermekeiket. 

"Azt hiszem, hibás azzal az érvvel kritizálni a törvénytervezetet, hogy emiatt a romák nagyon el fognak szaporodni, mert ők így is, úgy is sok gyermeket nemzenek" - jelentette ki az Agerpres hírügynökségnek Ninel Peia képviselő. 

Ninel Peia a magyarok okolta a Colectiv tragédiáért

Ninel Peia képviselő azzal vált korábban ismertté a közvélemény előtt, hogy úgy vélte: Vlagyimir Putyin és Angela Merkel is támogatta azt a budapesti egyetemen kifundált tervet, amely a bukaresti klubtűz hátterében állt és hatvan halálos áldozatot követelt. 

A politikus azt írja a blogján, hogy a titkosszolgálatoktól szerezte értesüléseit. Szerinte az egész akció mögött valójában Románia feldarabolásának szándéka áll. „Szó sincs véletlenről, egy gondosan kitalált terv miatt” égett le 2015. október 30-án a Colectiv nevű szórakozóhely a fővárosban – idézte a Népszabadság a politikust.

Elméletének lényege, hogy a tragédia nyomán indult tüntetéseket (amelyek hozzájárultak Victor Ponta miniszterelnök lemondásához) provokatőrök tüzelték odáig, hogy az valóságos "ellenforradalomba" torkolljon. Tervben volt a képviselő szerint a belügyminisztérium és a parlament felgyújtása is, ami szerinte a román demokrácia végét jelenthette volna.

A képviselő korábban törvénytervezetet nyújtott be a parlamentbe, amellyel 3 hónaptól 2 évig terjedő börtönnel vagy pénzbüntetéssel sújtotta volna azokat, akik a szülők vagy a gyám írásos beleegyezése nélkül szexuális nevelést oktatnak az iskolákban. A  javaslat indoklásában a védőoltások ellen is kardoskodó Ninel Peia szerint csak így lehet megállítani azt a jelenséget, hogy "egyre több 11 éves kislánynak már pszichológushoz kell járnia a szerelmi ügyei miatt", hiszen az iskolákban "titokban pornográfiát oktatnak, LMBT-lobbi zajlik, és arra bújtatják fel a gyermekeket, hogy a deviáns szexuális viselkedési formákat próbáljanak ki". 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?