Megszavazta a hivatalos ceremóniák központi szabályozását a képviselőház

230 támogató és 12 ellenszavazattal döntő házként elfogadta kedden a képviselőház a hivatalos ceremóniákat szabályozó törvénytervezetet, amely az Országos Protokolltanács megalakítását is előírja.

A kormány által kezdeményezett tervezet megszabja a hivatalos ceremóniák szervezési és lezajlási rendjét, egységes szabályrendszert állítva ezzel kapcsolatban. Ugyanakkor elrendeli az Országos Protokolltanács megalakítását, amely jogi személyiség nélküli, intézményközi szervként működik majd, feladata pedig az lesz, hogy megszabja a központi és helyi hatóságok, valamint a közintézmények által szervezett hivatalos ceremóniák protokollrendjét. A testület tagjai az államelnöki hivatal, a szenátus, a képviselőház, a kormány, a külügyminisztérium, a védelmi minisztérium és a belügyminisztérium protokoll tevékenységgel megbízott illetékesei közül kerülnek majd ki. Az Országos Protokolltanács az Államelnöki Hivatal irányítása alatt áll majd.

A jogszabály értelmében minden év november 30-áig az önkormányzatoknak és közintézményeknek el kell küldeniük a protokolltanácsnak a következő évre tervezett hivatalos ceremóniák listáját.

Központosítana a kormány az RMDSZ szerint

Cseke Attila RMDSZ-es képviselő nyilatkozata értelmében a szövetség nem szavazta meg a törvénytervezetet, amellyel - szerintük - központosításra törekszik a szakértői kormány. „A törvénytervezet ellentmond a helyi autonómia elvének: minden esemény, amelyet központi vagy helyi önkormányzat szervez egy adott ünnep alkalmából, hivatalos ceremóniának minősül a tervezet által megszabott rend és szabályok szerint. Hivatalos ceremónia lehet az is, amikor egy önkormányzat nők napján, de akár gyermeknapon, vagy március 15-én szervez eseményt. (...) Ezek az intézkedések azt mutatják, hogy a szakértői kormány központosítana az utolsó száz méteren” - idézi az RMDSZ közleménye Cseke Attila Bihar megyei képviselőt.A Szövetség közleménye értelmében a tervezet azt is előírja, hogy amennyiben valakivel együtt szervez egy önkormányzat eseményt, akkor a társszervezőknek - ebben az esetben a központi intézményeknek - joguk van beleszólni az esemény programpontjaiba, de akár a meghívottakat tartalmazó listát is átszabhatja. „Ezt megengedhetetlennek tartjuk a 21 században. Az önkormányzat joga eldönteni, hogy az általa szervezett eseményre kit hív meg, és azt is, hogy ki milyen formában helyezi el a koszorút egy emlékműnél, vagy milyen formában tiszteleg hősei előtt” - áll még a közleményben.

Kapcsolódók

Kimaradt?