A sebességhatárok emelésével módosítanák a KRESZ-t

Óránkénti hetven kilométerre kell emelni a településen belül a személygépkocsik és motorbiciklik megengedett sebességét, áll a szenátusnál a napokban iktatott a törvénymódosító javaslatban.

A dokumentum ugyanakkor hatvan kilométerre emelné az egyéb kategóriájú járművek településen belüli legmagasabb sebességét – írja a Promotor.

A szociáldemokrata honatyák kezdeményezésének célja gördülékenyebbé tenni a forgalmat, így csökkenne a közlekedés zsúfoltsága is. Úgy vélik: ezzel párhuzamosan a sofőrök már kevésbé lennének fáradtak, ami a balesetek számának csökkenését eredményezi.

Korábban hasonló törvénymódosító tervezetet nyújtott be Márton Árpád képviselő is. Az RMDSZ-es politikus azt javasolja, hogy ne legyen érvényes a települések teljes területen a lakott területeken alkalmazott 50 km/h-s sebességkorlátozás. Szerinte így az országos és megyei utak mentén fekvő helységekben elkerülhetőek a torlódások.

A képviselő tervezete szerint a sebességkorlátozás a település határától az első útkereszteződésig lenne érvényes, ha ezt nem jelzi tábla másként. Ugyanakkor lakott területen kívül legtöbb három kilométeres szakaszon lehetne korlátozásokat bevezetni, csak ha ezt útjavítások vagy az útviszonyok indokolják.

Kapcsolódók

Kimaradt?