Önkéntes betegápolókat keresnek Marosvásárhelyen

Elméleti, majd gyakorlati képzésben részesítik azokat az önkénteseket, akik a Szent Balázs Alapítvány keretében résztvennének az ágyhoz kötött, kórházban ápolt betegek gondozásában.

A Szent Balázs Alapítvány 2010-től működtet önkéntes kórházi betegápoló programot, amely keretében minden évben új csoportot indít. Az idén induló csoport októberben alakul és annak tagjai a Maros Megyei Sürgősségi Kórház Ortopédia Klinikáján, illetve a Neurológia Klinikáján segítenek az ágyhoz kötött betegek gondozásában és ápolásában.

A jelentkezőknek kétnapos elméleti képzést tartanak, valamint három hetes kórházi gyakorlatot, amely után párosával, hetente – legkevesebb – két órára bejárnak az említett osztályokra.  Ezzel a munkával a Szent Balázs Alapítvány szeretné szolgálni embertársait, betegtársait és közvetíteni feléjük, hogy “van emberük”.

A kétnapos elméleti képzést október 21-én és 22-én a Jókai (Eminescu) utcai Bocskai teremben tartják, a gyakorlati képzést a kórházban.  Az alapítvány felhívja azok figyelmét, akik a betegápolás iránt elhivatásthívást éreznek vagy szeretnék megtapasztalni a segítségnyújtás ilyen fajta örömét, hogy érdeklődhetnek és jelentkezhetnek  Dr. Vicsi Ildikó önkéntes koordinátornál a  vicsiildiko@gmail.com címen vagy a 0740-181975-ös telefonszámon.

Kapcsolódók

Kimaradt?