banner_sMBIsrBw_GOOGLE_970x250_2.gif
banner_nwQSwVIi_GOOGLE_728x90.gif
banner_5A50eRU8_GOOGLE_300x250.gif

Összefogott nyolc község Erdély „deltájának” népszerűsítésére

Nyolc Kolozs megyei település létrehozott csütörtökön egy helyi akciócsoportot azzal a céllal, hogy európai uniós forrásokat pályázzanak meg Erdély 'deltájának' népszerűsítésére – írja az Agerpres. Az elsősorban halászatra épülő projektre kétmillió eurót szeretnének lehívni.

Viviana Bandol projektvezető egy csütörtöki sajtóértekezleten bejelentette: hogy Erdély deltájának azt a mintegy ezerhektáros, több vízfelületet és nádast magába foglaló területet nevezik, amely a Duna-delta után a legnagyobb ilyen jellegű terület az országban.

A projektben nyolc település és kilenc vállalkozás vesz részt. A kidolgozandó stratégia a 2016-2022-es időszakra vonatkozik, a pénzt az Európai Tengerügyi és Halászati Alapból hívnák le. Viviana Bandol szerint az összeg legnagyobb részét (1,6 millió eurót) a halászati infrastruktúra kiépítésére, valamint a turizmus fejlesztésére használnák fel, ami egyúttal új munkahelyek teremtését is jelenti.

"Négy fő irányban szeretnénk fejleszteni. Az első a halászat mint gazdasági tevékenység, majd ehhez jön egy kisebb feldolgozóipar kiépítése. A harmadik a turizmus, hisz sok horgász városon lakik, és valahol horgászni akar, az utolsó pedig a régiómarketing Erdély déltájának megismertetésére' - magyarázta Balogh Márton, a társulás képviselője.

Erdély deltája nyolc települést foglal magában, ezek a következők: Cege, Ördöngösfüzes, Szék, Katona, Gyeke, Magyarpalatka, Magyarkályán és Szamosújvár.

banner_y97vR58b_970x250.png

Kapcsolódók

Kimaradt?