Évente közel kétezren halnak meg mellrákban – Szatmárnémetiben így küzdenek ellene

A mellrák elleni küzdelem világnapja alkalmából adománygyűjtéssel egybekötött felvonulást szervezett szombat délután a Szatmár Megyei RMDSZ Nőszervezete. A szervezet adományokat is gyűjt, az összegből azokat a nőket szeretnék segíteni, akik ezzel a betegséggel küzdenek.

A mellrák az egyik leggyakoribb a daganatos betegségek közül a nők körében. Romániában évente csaknem 6000 nő betegszik meg, és közel 2000-en hunynak el ebben a betegségben. A veszélyeztetettek mindössze 45 százaléka jár rendszeres szűrővizsgálatokra.

A Szatmár Megyei RMDSZ Nőszervezete tevékenysége óta harmadik alkalommal hívja fel a figyelmet a daganatos megbetegedésekre. Szombat délután felvonulással egybekötött adománygyűjtő és jótékonysági koncertet szerveztek, az adományokból a rákkal küzdő személyeket szeretnék segíteni. A résztvevők rózsaszínű pólóban vonultak fel Szatmárnémetiben, illetve sokan rózsaszínű szalagot viseltek, amely Estee Laudernek köszönhetően a mellrák elleni küzdelem jelképévé vált.

„Október elseje 1995 óta hivatalosan is a mellrák elleni küzdelem világnapja. Úgy érzem, hogy még nálunk a nők nem merik és félnek felvállalni ezt a daganatos megbetegedést. Szeretnénk azt elérni, hogy a nők felvilágosultabbak legyenek ezzel a sokakat érintő betegséggel szemben. A rendezvényünkkel továbbá szeretnénk azt is elérni, hogy a nők gyakrabban, legalább évente egyszer eljárjanak szűrővizsgálatokra. Az adományokból a megye összes nőjét szeretnénk segíteni, így - az összegyűlt összeg függvényében - szeretnénk vásárolni egy műszert a kórház részére, az onkológia osztályra” - mondta a megyei nőszervezet elnöke, Major Melinda.

A főszervező szerint odafigyeléssel, gyakori önvizsgálattal még időben észrevehető a betegség, viszont nagyon fontos, hogy minden nő eljárjon a szűrővizsgálatokra. A szakemberek szerint minden 20. életévét betöltött nőnek legalább 3 évente, míg 45 év felett évente kötelező lenne elmennie egy mammográfiai vizsgálatra.

A felvonuláson megjelent több mint száz résztvevőt az központban teával és pogácsával, valamint egy remek koncerttel várták. Az eseményen Surányi Botond, a romániai X-Factor egykori versenyzője koncertezett, aki szintén az ügy elkötelezett tagja. 

Kapcsolódók

Kimaradt?