Lábbal taposták a szőlőt a szatmári gyerekek

Szüreti foglalkozást tartottak a Borókagyökér Egyesület tagjai szombat délelőtt Szatmárnémetiben. A hagyományőrző rendezvényre több mint száz gyerek érkezett ki az egyesület székhelyére, a Szejke tanyára, ahol a kézműves foglalkozásokon túl ügyességi versenyeken is részt vehettek. 

A legnépszerűbb tevékenység a hagyományos préselés volt, ahol a kisiskolások a lábukkal taposták ki a szőlő értékes nedvét - természetesen a hagyományoknak megfelelően csak az taposhatott, aki át tudott bújni egy karikán. A népdaléneklés sem hiányozhatott, a dézsa előtti várakozási időt szüreti nótákkal töltötték ki a sorban állók. A kézműves foglalkozásokon a gyerekek gyöngyből készíthettek szőlőfürtöt, volt kosárfonás, illetve üvegbevonás is. Az ügyesebbek még dagaszthattak is, elkészíthették a hagyományos szüreti fánkot, amelyet közösen ettek meg a játékok után. Akinek nem jutott elég fánk, az sem maradt éhen, mert volt zsíros kenyér, amelyet ehettek hagymával vagy akár szőlővel is.

Az ügyességi játékokon csapatok versenyezhettek egymással, ahol bekötött szemű fiú talicskával vitte a lányt ledarálni a szőlőt, szénabálákat kerülgetve. Amelyik csapat hamarabb eljutatta a szőlőjét a darálóhoz, az nyert, viszont a versenyt nehezített, hogy a talicskások csak akkor indulhattak, ha először is megkapták a szőlőt, amelyet a létrafokok közé bújt, egyszerre lépkedő csapattársak jutattak hozzájuk a kacskaringós útvonalon. 

Szejke Judit, a Borókagyökér Egyesület vezetője szerint a 21. században is nagyon fontosak a hagyományőrző tevékenységek és foglalkozások. „Szatmárnémeti már elég régóta egy olyan város, ahol kezdtek kikopni a hagyományok. Mi nagyon fontosnak tartjuk, hogy a foglalkozásainkon gyökeret verjünk ismét ezeknek a régi hagyományoknak. Szeretnénk, hogy a gyerekek is megismernénk azokat a hagyományokat, amelyet őseinktől örököltünk. Ezeket kötelességünk ápolni” - mondta az egyesület vezetője. 

A dézsában való taposás mellett volt szőlődarálás és mustivás is, közben a csőszök elkészítették a szőlőkoszorút az esti szüreti bálra. Az egyesület tagjai vásárfiát is tartottak, így mindenki nagy mosollyal készült az esti mulatságra.

Kapcsolódók

Kimaradt?