Már készülnek a szüreti bálra a Kolozs megyei magyarok

Október 17-én tartják a kolozsvári Horia Demian sportcsarnokban a szüreti bált, amelyet a Kolozs megyei RMDSZ és a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum (KIFOR) szervez. A bálról pénteki sajtótájékoztatóján számolt be a Kolozs megyei RMDSZ ügyvezető elnöke, Deák Ferenc, valamint Antal Géza, a KIFOR elnöke.

„Most is színvonalas műsorral próbálunk kedveskedni a résztvevőknek. Idén a fellépők: a Bojtorján együttes, a kisbácsi hagyományőrző néptánccsoport, a körösfői Riszegvirág Néptánccsoport, valamint az Operett Group Projekt, amelynek tagjai a Kolozsvári Magyar Opera művészei, vezetőjük pedig Kulcsár Szabolcs. A hajnalig tartó mulatságról Deák Albi és zenekara gondoskodik. A Bojtorján együttesről tudni kell, hogy 1977-ben alakult meg, és azóta már bejárta a nagyvilágot. Érdekesség, hogy a kisbácsi hagyományőrző néptánccsoport idén ünnepli fennállásának 25-ik évfordulóját és ebből az alkalomból külön koreográfiával lepi meg a résztvevőket. Továbbra is lesz tombolahúzás” Emelte ki Antal Géza KIFOR-elnök, a rendezvény főszervezője.

Az esemény most is egy ünnepi felvonulással veszi kezdetét (ahogy a tradíció megkívánja), a Kolozsvári Magyar Operától a sétatéren keresztül a Sportcsarnokig.

A jegyek megvásárolhatók szeptember 15-től kezdődően a Kolozs megyei RMDSZ székházában és a KMDSZ-irodában, 19 lej értékben.

Az érdeklődők bővebb információkat beszerezhetnek az esemény Facebook-oldalán és különböző információs pontokon a városban.

Kimaradt?