EMNT: ne bízzák a román postára a kvótareferendumos levélszavazatokat

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) arra biztatja a romániai magyar állampolgárokat, hogy a kvótareferendumon leadandó levélszavazataikat ne bízzák a román postára - közölték a tanács vezetői egy szerdai kolozsvári sajtótájékoztatón.

Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke elmondta, most azon dolgoznak, hogy minél több erdélyi magyar szavazzon, érvényes szavazatot adjon le, és szavazata október másodikáig eljusson a Nemzeti Választási Irodához. Hozzátette, az EMNT irodáiban szeptember 17-ig a választói névjegyzékbe való felvételben nyújtanak segítséget, később pedig abban, hogy a szavazók helyesen töltsék ki az azonosító űrlapokat. A legfontosabbnak azonban azt a segítséget említette, amelyet az EMNT a levélszavazatok összegyűjtésében és a főkonzulátusokra történő eljuttatásában nyújt.

Sándor Krisztina elmondta: arra biztatják az erdélyi magyar szavazókat, hogy levélszavazataikat adják át az EMNT helyi kapcsolattartó emberének, aki eljuttatja ezeket a tanács irodájába, onnan pedig Magyarország kolozsvári és csíkszeredai főkonzulátusára viszik a szavazatokat. Hozzátette, hogy a szavazatok begyűjtésével kapcsolatos helyi információkat egy hamarosan induló tájékoztatási kampány során közlik.

Hupka Félix, az EMNT közép-erdélyi régióelnöke elmondta, az elkövetkező hetekben meghosszabbított programmal működnek az EMNT irodái, hogy a szavazással kapcsolatos bármilyen kérdésben segíteni tudjanak. Tiboldi László, az EMNT székelyföldi régióelnöke az azonosító nyilatkozatok helyes kitöltésének a fontosságára hívta fel a figyelmet. Hangsúlyozta: a személyi adatoknak éppen abban a formában kell bekerülniük az azonosító nyilatkozatba, ahogy a magyarországi okmányokban szerepelnek. Ha eltérés van, a szavazat érvénytelen lesz.

Az EMNT vezetői elmondták: az erdélyi szavazók már az elkövetkező napokban megkaphatják a levélszavazataikat. Hozzátették: becslésük szerint a választói névjegyzékbe felvett 265 ezer határon túli magyar állampolgár kétharmada él Erdélyben.

Kapcsolódók

Kimaradt?