Idén eddig 17 gyerekgyilkosság volt Magyarországon

Idén eddig 17 gyerekgyilkossági ügyben indult nyomozás; ez annyi eset, mint tavaly az egész évben - írja az ORFK által közölt adatokra hivatkozva csütörtöki számában a Magyar Idők.

Az Országos Gyermekegészségügyi Intézet adatai szerint Magyarországon évente átlagosan harminc gyermek hal meg bántalmazás miatt, illetve azért, mert szüleik súlyosan elhanyagolják őket; a lap arról ír, hogy a gyerekek elleni erőszakos bűncselekmények listáját a kiskorúak veszélyeztetése vezeti, azonban nem sokkal kevesebb a testi sértés sem. Előbbiből tavaly 972, idén pedig 559 ügy zárult le.

Testi sértéses esetekből - azaz amikor fizikailag bántalmaznak egy gyereket - 2015-ben 854, ebben az évben pedig 430 lezárt ügye volt a rendőrségnek. A hatóság adatai szerint az említett két bűncselekménytípuson túl minden hónapban előfordul legalább egy kényszerítés, és ennél is több személyi szabadság megsértése, valamint zsarolás is.

A rendőrség tájékoztatása szerint csak ebben az évben eddig 105, tizennégy évesnél fiatalabb gyermeket ért szexuális erőszak miatt indult eljárást zártak le. Tavaly 150 ilyen eset történt.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?