Felújított székely kaput avattak Csíkmadarason

Cserefából készült, faragott és festett díszekkel ékesített, galambos, zsindellyel födött székely kaput adtak át vasárnap Csíkmadarason a 688. szám alatt, Juhász Ferenc portáján. 

A Hargita Megyéért Egyesület Hargita Megye Tanácsával közösen 2015-ben és 2016-ban több székely kaput újított és újít fel a magyarországi Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával, a felavatott kapu is ezen projekt részeke. A rendezvényen részt vett Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Korodi Attila parlamenti képviselő, valamint Lukács Bence konzul képviselte Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusát.

"A székely kapuk Hargita megye, Székelyföld épített örökségének szimbolikus jelentőségű, jellegzetes építményei, sajátos díszítéssel, szín-, forma- és motívumvilággal, feliratokkal. A székely kapu építészeti és népművészeti érték, a hagyományos falu fő eleme, ezért védeni és óvni kell. A kaput a jelenlegi tulajdonos dédnagyapja, Juhász János Gábor építette 1896-ban, azóta évtizedeken át áll és képviseli a családot, hirdeti mentalitásukat, életformájukat" – ismertette az esemény moderátora, Bíró Éva.

„Ez a felújított kapu biztos lábakon áll, egyetlen provokáló személy vagy intézmény sem tudja megsemmisíteni, ugyanis mi a Hargita Megye Tanácsánál elhatároztuk, hogy a tetteinket olyan biztos alapokra építjük, amelyeket nem lehet később elvitatni. A székely kapus mozgalom is ilyen, egyrészt köszönhetően Kovács Piroska nyugalmazott tanárnőnek Máréfalváról, akinek birtokában van az Európai Unió Kulturális Öröksége/Európa Nostra-díj. Kovács Piroska feltérképezte az udvarhelyi régió székely kapuit. A másik alap az a műemlékvédelmi stratégia, amelyet a megyei tanács elfogadott - tehát érvényes és visszavonhatatlan, hogy a megyénkben a székely kapuk kiemelt értéket képviselnek. A harmadik alap a kormánnyal kötött szerződésünk. Van egy uniós támogatású pályázatunk a székely kapukra vonatkozóan, amelyet az aktuális fejlesztési miniszterrel aláírtunk. A negyedik alapot pedig a magyar kormány és a nemzetpolitikai államtitkárság támogatása jelenti. Négy olyan alap, amelyre támaszkodva bízom benne, hogy a székely kapuinkat nem lehet elvitatni” – hangzott el Borboly Csaba beszédében. Hozzátette: a madarasiak legyenek büszkék erre a kapura, amely szerinte az itthon maradásra ösztönöz és cselekvésre késztet.

Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár gratulált mindenkinek, aki bekapcsolódik a programba. Hozzátette: mindenik felújított székely kapu bizonyítja, hogy itt székelyek élnek. A székely zászló, a kapu, a tájszólás - mind hozzátartoznak a székelységhez. Amikor ezeket megerősítik, bizonyítják, hogy büszkék az identitásukra és szeretnének kitartani mellette. Ebben az identitásért való küzdelemben felajánlotta segítségét a székelységnek az államtitkár.

Korodi Attila is köszöntötte a résztvevőket, kifejtette, ez a kapu egy kis történelmet jelent nemcsak Madarasnak, de egész Csíknak. „Ha mindent megteszünk szimbólumaink védelméért, akkor csak idő kérdése, hogy a nagy világ is elfogadja ezeket, feladatunk, hogy mindig hangot adjunk ennek, és ezek az ünnepi pillanatok erősítenek meg abban, hogy megéri. Kötelességünk nemcsak hogy építsünk, fejlődjünk, de a régiből át kell emeljük mindazt, ami érték” – hangzott el Korodi Attila beszédében.

Bíró László polgármester elmondta, ünnep számukra ez a nap, mert sokkal többről van szó, mint egy székely kapu felújításáról: értékmegtartó tevékenységet végeznek mindazok, akik részt vesznek a projektben. Ördög Imre önkormányzati képviselő a felújított székely kaput a székely zászlóhoz hasonlította, amely „messze földön hirdeti, honnan jövünk, az identitásunk kulcsa, egy érték, amelyet meg kell becsülni”.

Antal Tibor faragászmester, aki elvégezte a felújítást, arra hívta fel a figyelmet, hogy a székely kapu érték, értéket hordoz és nem divat. Juhász Ferenc házigazda megígérte, hogy továbbra is gondját viseli a kapunak, „aztán pedig viselje gondját, akié lesz”.

A felavatási ceremónia részét képezte, hogy a faragászmester egy pálinkával meglocsolt csokor virágot kötött fel a kapu tetején lévő keresztre. Az ünnepség részeként Potápi Árpád János, Borboly Csaba, Bíró László és Juhász Ferenc aláírtak egy egyezményt, amelyben a tulajdonos vállalja, hogy a kaput a csíkmadarasi székely közösség építészeti és népművészeti értékeként védi és óvja.

Kapcsolódók

Kimaradt?