A Facebook segített a halálos balesetet okozó sofőr azonosításában

Facebookon kérte a rendőrség a szemtanúk és a lakosság segítségét, így sikerült azonosítani és elfogni péntek este egy bukaresti sofőrt, aki szerdán halálos balesetet okozott a fővárosban, majd elhajtott a helyszínről.

Ez volt első eset, hogy a hatóságok a közösségi oldal felhasználóit is bevonták a nyomozásba. Ezt hangsúlyozta szombaton az ország legnépszerűbb rendőre, Marian Godină is, aki maga is megosztotta a baleset helyszínéről elmenekülő Opel Vectráról készült térfigyelő kamerás felvételeket, amelyeken nem olvasható ki az autó rendszámtáblája.

A brassói rendőr beszámolója szerint a hatósági felhívásra több mint ezren válaszoltak, rengeteget közöltek nyomravezető információkat, az autóról készült fotókat több mint kétezren osztották meg. Olyan Facebook- felhasználó is akadt, aki az Opel rendszámát is tudni vélte. A rendőröknek így egy nap alatt sikerült azonosítani a Bukarest egyik lakónegyedében leparkolt, a balesetben megrongálódott járművet, majd őrizetbe vették a tulajdonosát is.
„Legalább egy napra sikerült lerombolni a civileket és a rendőröket két táborra osztó ronda falat, amelynek nem lenne szabad léteznie. Egy napra ti is rendőrök voltatok. Néhányan közületek egészen jó rendőrök” – írta a segítséget megköszönő bejegyzésében Marian Godină.

Kapcsolódók

Kimaradt?