Megszentelték az új kenyeret Pécskán

Idén négynapos rendezvénysorozatot szerveztek az új kenyér ünnepére Pécskán. Vasárnap délben a piactéren megszentelték a frissen sütött kenyereket, cipókat.

Az ortodox, pravoszláv és a görög-katolikus liturgia után Czeglédi Ferenc római katolikus plébános mondott hálát a jó termésért, majd református szertartás szerint Tóbiás Tibor György kisperegi lelkipásztor kérte a fennvaló áldását a földművesekre, molnárokra, pékekre és az egész pécskai közösségre.

„A magyarok ilyenkor, az újkenyér-ünneppel egy időben emlékeznek meg Szent Istvánról, az államalapító magyar királyról, és a múltból erőt, hitet, kitartsát kell merítenünk a jövőhöz” – emlékeztetett köszöntöjében Faragó Péter Arad megyei RMDSZ-elnök, megyei tanácsos. Antal Péter pécskai polgármester zárta a szónokok sorát, beszédében a legnagyobb pécskai ünnepnek nevezte az új kenyér megszentelését.

Az újkenyér-ünnep vasárnap éjfélig tartó kulturális és szórakoztató rendezvényekkel folytatódott.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?