banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Magyar személyiségeket is kitüntettek az Aradi Városnapokon

Magyar személyiségeket is kitüntettek az Aradi Városnapokon pénteken délután.

Gheorghe Falcă polgármester köszöntő beszédében emlékeztette a városháza dísztermének közönségét, hogy 1834. augusztus 21-én kapta meg Arad a szabad királyi város címet, és akkortól számítható a város fejlődése, ezért is ezen évfordulóhoz kötődve szervezik meg a városnapokat.

A képviselő-testület idén három díszpolgári címet ítélt oda: Lizica Mihuț volt egyetemi rektornak, Pavel Riviş Tipei pünkösdista lelkipásztornak és Flavius Domidének, az UTA legendás bajnokcsapata egykori labdarúgójának.

Magyar személyiségeket is kitüntettek: urbanisztikai tevékenységéért Pro Urbe-díjat kapott Cziszter Kálmán építész, volt megyei és városi tanácsos, továbbá ún. Kiválóság-oklevéllel ismerték el Steinhübel Zoltán képzőművész, a művészeti középiskola tanára, valamint Mészár Sándor megyei ifjúsági és sportigazgató, az Atletico futballakadémia alapítója, az UTA labdarúgócsapatának újjáalapítója érdemeit. Utóbbi nem lehetett jelen az ünnepségen, így oklevelét Codru Grădinariu, az UTA menedzsere vette át, miként a riói olimpián „szolgálatot” teljesítő Ovidiu Hațegan labdarúgó-játékvezető kitüntetéséért is ő mondott köszönetet.

Pénteken összesen két Pro Urbe-díjat és 11 Kiválóság-oklevelet adtak át.

 

Kimaradt?