Gabriel Oprea doktori címének visszavonását javasolják

Gabriel Oprea volt kormányfő-helyettes doktori címének visszavonását javasolja az Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács (CNADTCU).

A titulus visszavonásáról az oktatási miniszter hozza meg a végső döntést, a javaslatnak a tárcavezető elé terjesztéséről hétfőn döntött a testület.

A CNATDCU július 26-án állapította meg, hogy Gabirel Oprea 2000-ben a bukaresti jogi egyetemen megvédett doktori értekezésének nagy része plágium.  

A testület korábban már Victor Ponta volt miniszterelnök kapcsán is megállapította, hogy plagizált a doktori disszertációjában. Ponta ugyan óvást emelt a döntés ellen, ezt azonban a CNADTCU elutasította.

A napokban ugyanakkor a hírszerzési akadémia kilenc plágiumgyanúba keveredett doktora is jelezte írásban a bukaresti oktatási miniszternek, hogy lemond tudományos címéről. A doktori címüktől lemondani próbáló "hírszerző-doktorok" vezető tanára Gabriel Oprea korábbi kormányfő-helyettes volt

A Cioloș-kormány egy márciusban hozott rendelete szerint most már kizárólag a CNATDCU hivatott egy tudományos dolgozat eredetiségét elbírálni. Az oktatási miniszter már decemberben megszüntette a kivételezést és feloszlatta a tárcának alárendelt Országos Etikai Tanácsot (CNE), amely a plágiummal gyanúsított magas rangú közhivatalnokok ügyében volt hivatott eljárni, és többek között Pontát is „tisztára mosta”.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?