Felújítják a marosvásárhelyi Kultúrpalotát

Ahogy azt a múlt heti sajtótájékoztatóján Péter Ferenc, a Maros megyei önkormányzat elnöke a legsűrgősebb tennivalók között felsorolta, a csütörtöki ülésen a testület zöld utat adott a Kultúrpalota felújításának. A szecessziós palota mellett a Természettudományi Múzeum és az Apolló-palota restaurálására is rábólintott az önkormányzat.

Bár a repülőteret is a sürgősen elintéznivalók között említette a tanácselnök, a napirendre tűzött költségvetés-kiigazítást elhalasztották. Az új menedzser, Peti András kinevezésére sem került sor, a pénzügyminisztériumból ugyanis még mindig nem érkezett meg a jóváhagyás, amely lehetővé teszi, hogy végre a tanács is rábólintson arra, hogy a júniusi versenyvizsgát megnyerő Peti elfoglalhassa helyét a repülőtér élén, illetve elkezdhesse a tevékenységét.

A csütörtök déluáni ülésen Peti András is jelen volt és a Maszol érdeklődésére elmondta, egyelőre várja a szükséges irat megérkezését, így új munkahelyét augusztus 1-től sem foglalhatja el.

A Kultúrpalota, a Természettudományi Múzeum és az Apolló felújítása a sürgősségi napirendi pontok között szerepelt, ugyanis még augusztus folyamán el kell készíteni azt az iratcsomót, amely a projekt leadásához szükséges a Regionális Operációs Program keretében. 

Kapcsolódók

Kimaradt?