A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium 5 millió eurós uniós támogatásból újult meg
Az egyház és az önkormányzat példás együttműködése révén, több mint ötmillió eurós uniós támogatásból újították fel a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumot, amelyet a román állam 2004-ben szolgáltatott vissza az egyháznak - közölte a négyszázadik évfordulójához közeledő tanintézetben tartott sajtótájékoztatón kedden Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) püspöke.
Az egyházkerület sajtóirodájának közleménye szerint a nagyenyedi az egyetlen olyan épület, amelynek a könyvtárát is visszaszolgáltatták az egyháznak, miután az egyház elvállalta annak felújítását és karbantartását, illetve a munkálatok projektjét is elkészítette. Az EREK a kollégium épületegyütteséhez tartozó konyha és konviktus felszerelését is vállalta, ennek a befektetésnek az értéke 3,5 millió lej. Az újságírók a kollégium korszerűen felszerelt tantermeit és bentlakását is megtekinthették.
A püspök kifejtette: bár több önkormányzatnak is felajánlották, csak a nagyenyedi élt azzal a lehetőséggel, hogy közösen pályázzanak az iskola felújítására, így a polgármesteri hivatalnak 25 évig nem kell az épületért bért fizetnie, amennyiben abban magyar nyelvű oktatás folyik. Az erdélyi református kollégiumok jelenleg teológiai líceumokként működnek, kivételt képez a nagyenyedi, amely azonban szellemiségében ugyanolyan református, mint a többi - hangsúlyozta Kató Béla. Rámutatott: a jelenleg 700 diákot nevelő nagyenyedi kollégium a dél-erdélyi magyarság egyik legfontosabb intézménye, ahol az elméleti osztályok mellett szakoktatás is folyik, hogy minden diák saját képességeinek megfelelően tudjon mesterséget tanulni, majd munkát vállalni.
Szőcs Ildikó igazgató elmondta: a bentlakást is sikerült felújítani, "áthozták a 21. századba" az épületet. A Bethlen Gábor Kollégium az egyik legmodernebb tanfelszereléssel rendelkező iskola, a három számítástechnikai laboratórium mellett minden osztályteremben interaktív táblák vannak, minden tanár külön laptopot kapott. A Bethlen Gábor Alapnál nyert pályázatból az iskola bútorzatát is kicserélték.
Kató Béla a sajtótájékoztatón elmondta: az épületet szeptember 17-én hálaadó istentisztelet keretében fogják átadni, az ünnepségre mind a román, mind a magyar állam képviselőit meghívják, ugyanekkor kerül sor a Kárpát-medencei Református Kollégiumok közös tanévnyitójára is. A kollégium felújítási munkálatairól korábban helyszíni riportban számoltunk be.