banner_ImRoxvBN_webbanner_970x250.gif
banner_Qadt244U_webbanner_728x90.gif
banner_3UKEdCdT_webbanner_300x250.gif

Nyelvi jogok érvényesítése: változást remél az újratervezéstől az RMDSZ

Székely István, az RMDSZ ügyvezető alelnöke elismerte szerdán Tusványoson, hogy a nyelvi jogok érvényesítése terén vannak mulasztásai a szövetségnek, de hangsúlyozta: újratervezés folyik a szervezeten belül, ennek eredményei pedig a későbbiekben számon kérhetők lesznek. Az RMDSZ egyébként a következő hetekben készül árnyékjelentést benyújtani az Európai Tanács nyelvi chartája kapcsán.

Mulasztásokkal szembesítették Székely Istvánt, az RMDSZ ügyvezető alelnökét a szerdán kezdődött 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban. Az Árnyékjelentések a nyelvi jogok érvényesítéséről című panelbeszélgetésen két frissen benyújtott jelentés szerzője, Szigeti Enikő, a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) elnöke, valamint ifj. Toró Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács által leadott jelentés készítője volt Székely István beszélgetőtársa.

A felek egyetértettek abban, hogy több kisebb árnyékjelentés nagyobb hatást fejthet ki, mint egy közösen benyújtott átfogóbb, a politikai és a civil szerepvállalások taglalásakor azonban összekülönböztek a nézőpontok.

Szigeti Enikő megkérdőjelezte, hogy a közlés előtt álló RMDSZ-es árnyékjelentés mennyire lesz hiteles annak ismeretében, hogy a szövetségnek esetenként a saját önkormányzati vezetőit is el kell marasztalnia. Ifj. Toró Tibor főként azt kifogásolta, hogy az RMDSZ az elmúlt évek során nem gyakorolt nyomást a polgármesterekre annak érdekében, hogy az önkormányzati kétnyelvűség megvalósuljon.

A Szigeti és ifj. Toró jelentésében vizsgált, 20 százaléknál magasabb arányú magyar lakossággal rendelkező 323 község közül mindössze 52-ben fordítják le a tanácsülések napirendi pontját, felük nem közöl magyar nyelvű tartalmat a honlapján. Ifj. Toró Tibor hangsúlyozta: sok esetben nem a román állam sara, hanem a nyelvi jogokkal nem törődő magyar polgármestereké, hogy a magyar nyelvet háttérbe szorítják, esetenként teljesen mellőzik a közigazgatásból.

Változást hozhat az újratervezés

„Valóban vannak mulasztásaink, viszont újratervezés alatt állunk. A 2016-os volt az első önkormányzati választás, amelyet megelőzően az RMDSZ választott tisztségviselői vállalásban fogadták meg, hogy mindent megtesznek a kétnyelvűség érvényesítése érdekében. Szövetségen belül felelősségre vonhatók azok, akik nem tesznek ennek eleget” – közölte Székely István.

A Románia által 2007-ben ratifikált kisebbségi nyelvi charta 2010-es országos jelentésére a CEMO válaszolt árnyékjelentéssel, a két évvel megkésett tavalyi országjelentést pedig a két említett beadvány árnyalja. Az RMDSZ árnyékjelentése is elkészült, jelenleg fordítják és augusztus 5. után hozzák nyilvánosságra.

 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?