R. Fekete Lajos: megelégelték a semmittevést a hosszúmezői magyarok

A Máramaros megyei Hosszúmező lakosságának 71 százaléka magyar nemzetiségű, mégis az elmúlt 12 év során a község lakói román polgármestert választottak. Az idei helyhatósági választásokat az RMDSZ-es R. Fekete Lajos nyerte, aki nagy hangsúlyt fektetne változásra, a település infrastrukturális fejlődésére. Interjúnk az új magyar polgármestereket és alpolgármestereket bemutató cikksorozatunk része.

Minek köszönhető az, hogy 12 év után sikerült újra magyar jelöltnek nyernie a 71 százalékban magyar lakta községben?

Hosszúmező közössége kicsit elhanyagolt volt. Az elmúlt 12 év során mindig olyan jelöltjei voltak a magyar pártoknak, akik kevés eséllyel indultak. Sajnos a község sosem az igazán befutóra szavazott eddig. Úgy gondolom, hogy idén a hosszúmezőiek jól választottak – ebben sok munka is volt –, hiszen egy olyan választási programot állítottunk össze, amely a község fejlődését szolgálja a következő évek során.

Mivel magyarázza azt, hogy 12 évig nem sikerült magyar polgármestert megválasztani? Mennyire tehetnek erről a magyar pártok ellenjelöltjei?

Természetesen ebben nagyban közrejátszottak a magyar ellenjelöltek, akik teljesen megosztották a község lakóit, másrészről azt is fontos kiemelni, hogy a volt polgármestert is a magyar lakosság választotta meg, hiszen a román anyanyelvű lakosok aránya kicsi. Talán sokan belefásultak a volt polgármester, Pop Valentin 12 évig tartó mandátumaiba, függetlenül attól, hogy tett, vagy nem tett valamit a közösségért, csak rá szavaztak. Lehet, hogy tett valamit Hosszúmezőért, csak mi nem tudunk róla, viszont tény, hogy a lehetőségek sokkal nagyobbak voltak, mint amennyire ezeket kihasználta.

Ha a választásokon ennyire nagy volt az ellentét és a megosztottság, mennyire akadályozta ez a magyar többségű helyi tanács működését?

A tanács mondhatni működött, egy cél irányába próbáltunk haladni, szem előtt tartva a község fejlődését. Valójában az előző polgármesterben nem volt meg a tenni akarás, hogy a település gyarapodjon és fejlődjön és az európai mércék felé vegyük az irányt, ezért más községhez viszonyítva alulmaradtunk.

Milyen jelenleg a helyi tanács politikai összetétele? Megvan-e a község zökkenőmentes irányításához szükséges politikai többség?

Megvannak a feltételek a zökkenőmentes irányításhoz. A tanács összetétele a következőképpen alakult: öt RMDSZ-es tanácsos, egy MPP-s, aki egyben az alpolgármesteri tisztséget is betölti, van egy tanácsosa az Erdélyi Magyar Néppártnak, továbbá négy tanácsossal rendelkezik a Szociáldemokrata Párt (PSD).

Mit tart a község legégetőbb problémainak és melyek lesznek a legelső intézkedései polgármesterként?

A legfontosabb szerintünk, hogy ne csússzunk ki az időből, hiszen szeretnénk egy jelentősebb összeget megpályázni a víz- és csatornarendszer kialakításához. Reméljük, hogy idén elnyerjük a szükséges összeget, mivel pályáztunk már 2009-ben és 2011-ben is erre. Ez egy jelentős beruházás lenne a község számára.

Milyen a település viszonya a Máramaros Megyei Tanáccsal?

Szerencsére eddig is jó viszonyt ápoltunk a megyei önkormányzattal, és én a jövőre nézve is bizakodó vagyok. A megyei tanácsban két RMDSZ-es képviselőnk van, Böndi Gyöngyi és Kökényesdi István, akik mindig készségesen segítettek. Bízunk abban, hogy a nyertes pályázataikhoz a Máramaros Megyei Tanács biztosítani tudja majd az önrészt.

Milyen a magyar közösségi élet a községben? Vannak-e kulturális, civil magyar szervezetek?

Szerencsére vannak működőképes ifjúsági kulturális és sportszervezetek, illetve a település Búzavirág női kórusának értékteremtő tevékenysége is felbecsülhetetlen a közösségben. Szeretnénk őket a továbbiakban is támogatni, hiszen nagy szükség van az ő tevékenységükre is Hosszúmezőn.

Hogyan fogadták a községben a választási eredményeket, azt hogy most újra magyar polgármestere van a településnek?

Van, akik még mindig nem hiszi el, hogy ez sikerült, mert annyira bíztak az előző polgármester győzelmében. Úgy látszik, hogy az emberek megelégelték semmittevést, és elegendő volt 17 szavazat, hogy új korszak kezdődjön, amely változást fog hozni. 

Kapcsolódók

Kimaradt?