Egyórás figyelmeztető sztrájk a Kovászna Megyei Tanácsnál is

„Maximálisan egyetértek a mai figyelmeztető sztrájkkal. Intézményvezetőként értem az emberek felháborodását. A közalkalmazottak fizetését George Orwell Állatfarmjából ismert gondolat jellemzi: mindenki egyenlő, de egyesek egyenlőbbek a többieknél” – fejezte ki felháborodását Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.

Hozzátette: megint az történt, ami Romániában túl gyakran történik meg: Bukarestben jó alaposan megemelték a közalkalmazottak fizettetését, a provincia, ahogy a fővárosban szoktak fogalmazni, pedig valahogy kimaradt. „A kormánybiztosi hivatal munkatársait nem felejtették el, a megyei, városi önkormányzatokét igen. Erre nincs elfogadható magyarázat”− fogalmazott az RMDSZ-es politikus 

Mint ismeretes, július 5-én, kedden országszerte figyelmeztető sztrájkot tartottak a közalkalmazottakat tömörítő szakszervezetek. Tamás Sándor hangsúlyozta: „Az, hogy a közigazgatásban dolgozókat rosszul fizetik köztudott. Önmagában ez is óriási probléma, de tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy egy-egy kolléga 2-3 ember munkáját kell elvégezze. Versenyszférában van lehetőség fizetni, nálunk az éjjelig túlórázókat nincs jogunk semmilyen módon kompenzálni. Évek óta panaszkodik minden önkormányzati vezető a szakemberhiányra. Egy kezdő közalkalmazott fizetése nem éri el az 1000 lejt, a munka, amit el kell végezzen viszont nagy mennyiségű. Ilyen körülmények közt gyors ügyintézést, hatékony munkavégzést képtelenség elérni: egy közgazdász, jogász végzettségű fiatal inkább elmegy külföldre dolgozni. Akit ide köt egy kisgyerek, meg a család roppant nehéz körülmények közt van: a közalkalmazottak igényei igenis jogosak. Ahhoz, hogy az intézmény úgy tudjon működni, ahogy azt elvárja a lakosság, ezeken az állapotokon változtatni kell. Remélem a szakértői kormány nem csak nevében lesz szakértői és kidolgoz egy tervet a problémák mielőbbi orvoslására.”

Biszok Attila-Zsolt, a megyei tanács szakszervezeti vezetője rámutatott: bár jó ideje adott a törvényes keret nyaralási jegyek juttatására, ezt Bukarestben valahogy egy sürgősségi rendelettel, vagy egyéb jogi manőverrel elkaszálják. Az étkezési utalványokra is van igény, akárcsak az amúgy is szűkmarkúan osztott ajándékjegyekre. A megyei önkormányzatnál nem csupán közalkalmazottak dolgoznak, ám a rendelkezések során őket is folyamatosan figyelmen kívül hagyják: a követelések normálisnak számítanak, hisz nem extra dolgokat akarnak a tanács alkalmazottai, csupán méltányos bérezést és az azonos kategóriájú közintézmények munkatársaival egyenlő bérezést és juttatásokat.

Kapcsolódók

Kimaradt?