Klaus Johannis: az ország mély tisztelettel adózik az erdélyi Elie Wiesel emléke előtt

Szülőhazája, Románia mély tisztelettel adózik Elie Wiesel emléke előtt, akinek kiemelkedő életútjára erkölcsi támaszként tekint - írta Klaus Johannis államfő a Nobel-békedíjas amerikai író, holokauszttúlélő halálhíre nyomán vasárnap közzétett üzenetében.

"A legbefolyásosabb személyiségek egyikeként, aki arra tudta használni erejét, hogy a toleranciát és szabadságot hirdesse, Elie Wiesel az elnyomással szembeszálló, az elesettekért fáradhatatlanul kiálló, kiemelkedő gondolkodóként marad meg az emberiség lelkiismeretében" - fogalmazott méltatásában Johannis.

Felidézte: Elie Wiesel megtisztelte Romániát azzal, hogy elvállalta a romániai holokausztot tanulmányozó nemzetközi bizottság vezetését. "Távozásával mindannyian a holokauszttagadás és felejtés elleni küzdelem egyik meghatározó hangját veszítettük el" - írta az elnök, őszinte részvétéről biztosítva Elie Wiesel családját és tisztelőit.

Elie Wiesel nem kért Iliescu kitüntetéséből

Elie Wiesel 1928-ban Máramarosszigeten született, amely 1940-ben a második bécsi döntés révén visszakerült Magyarországhoz. Szülővárosából 1944 májusában hurcolták el családjával együtt Auschwitzba. A holokausztot túlélő, Amerikában letelepedett, az emlékezést és megbékélést hirdető humanista íróként nemzetközi elismerést kivívó Elie Wiesel 2002-ben Ion Iliescu akkori államfőtől megkapta a Románia Csillaga érdemrend főtiszti keresztjét, a kitüntetést azonban két évvel később visszaadta, amikor megtudta, hogy Iliescu az antiszemitizmusáról és idegengyűlöletéről elhíresült Corneliu Vadim Tudornak, a Nagy-Románia Párt elnökének is ezt a kitüntetést adományozta.

Elie Wieselnek jelentős szerepe volt abban, hogy az addig másokra mutogató, az országuk területén elkövetett atrocitásokat tagadó, vagy bagatellizálni próbáló vezetők a 2000-es évek elején elismerték: Romániában is volt holokauszt. Miután a NATO-csatlakozásra váró Románia kulturális miniszterének holokauszttagadó nyilatkozata diplomáciai botrányt váltott ki, Ion Iliescu államfő nemzetközi történészbizottságot bízott meg a romániai holokauszt tanulmányozásával.

Az Elie Wiesel vezette testület 2004-ben közzétett, Romániában hivatalos dokumentummá vált jelentése szerint a második világháborúban a Ion Antonescu vezette bukaresti kormány által ellenőrzött területeken több mint negyedmillió romániai és ukrajnai zsidó pusztult el, akiknek a deportálásában, illetve meggyilkolásában főleg a román katonaság és csendőrség vett részt. A jelentés a román fennhatóságú területeken elpusztult áldozatok számát 280 és 380 ezer közöttire, míg az észak-erdélyi holokausztban elpusztultak számát 135 ezerre becsüli.

Romániában 2005-ben a kormány létrehozta a nemzeti holokausztkutató intézetet, amely megalakulása óta Elie Wiesel nevét viseli.

Dacian Cioloș kormányfő, a külügyminisztérium és az Elie Wiesel Nemzeti Holokausztkutató Intézet vasárnap részvétnyilatkozatban reagált a Nobel-békedíjas író halálhírére.

Kapcsolódók

Kimaradt?