Újabb volt kommunista börtönparancsnokok ellen tettek feljelentést

További két volt kommunista börtönparancsnok ellen tett büntetőjogi feljelentést csütörtökön a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER).

A sajtó által "kommunista pribékeknek" nevezett egykori börtönparancsnokok közül eddig kettőnek az ügyében született ítélet. A hírhedt Râmnicu Sărat-i börtön egykori parancsnokát, Alexandru Vișinescut idén februárban jogerősen húsz év börtönbüntetésre ítélték, ő már megkezdte büntetése letöltését. Ugyancsak húsz éves szabadságvesztésre ítélték első fokon Ion Ficiort, a peripravai munkatábor egykori parancsnokát márciusban.

Most Marian Petrescut, a galaci börtön egykori parancsnokát és helyettesét, Gheorghe Boștinát jelentették fel emberiesség elleni bűncselekményekért az ügyészségen: előbbit 104, utóbbit száz politikai fogoly haláláért tartják felelősnek. Mindketten az országos börtönigazgatóság tisztjei voltak 1950 és 1964 között, Boștină a dobrudzsai Ostrovon létesült munkatábort vezette.

DNS-mintákkal azonosítanák a kihantolt holttesteket

Az IICCMER csütörtöki sajtóértekezletén felhívást intézett a Duna-deltában felépített peripravai munkatáborban eltűnt foglyok családtagjaihoz, hogy DNS-mintákkal segítsék az onnan kihantolt holttestek azonosítását. Az állami intézmény az utóbbi másfél évben nem csak régészeti, hanem büntetőjogi szempontból is bizonyító erejű feltárásokat végzett az egykori munkatábor területén, ügyészek és igazságügyi orvosszakértők jelenlétében - magyarázta Radu Preda, az IICCMER ügyvezető igazgatója.

Az intézet vezetője arra panaszkodott: hiába rendelkeznek az egykori politikai foglyok részletes tanúvallomásaival az elszenvedett kínzásokról, és hiába tudják névvel és lakcímmel beazonosítani az elkövetőket, nem lehet már őket felelősségre vonni, mert egy sor bűncselekményük elévült. A volt börtönparancsnokok elszámoltatásához meg kell találni és azonosítani kell áldozataik földi maradványait, és azt is bizonyítani kell a bíróság előtt, hogy az általuk kialakított fogvatartási körülmények - a rendszeres verések, az ivóvíz, az élelem és az orvosi ellátás hiánya - okozta a foglyok halálát.

A büntetőtörvénykönyv életfogytiglani vagy 15-től 25 évig terjedő börtönbüntetéssel sújtja azt, aki - politikai, faji, vallási, etnikai, szexuális, vagy más, a nemzetközi jog szerint elfogadhatatlan okok miatt - alapvető emberi jogaitól megfosztja egy csoport tagjait. Mivel a még életben lévő egykori börtönparancsnokok túl vannak 60. életévükön, a jog szerint esetükben 25 év a kiszabható maximális büntetés.

Kapcsolódók

Kimaradt?