Brassónak magyar alpolgármestere, Brassó Megye Tanácsának magyar alelnöke lesz

A román pártokkal folytatott tárgyalások eredményeként az RMDSZ megkapja Brassó Megye Tanácsa egyik alelnöki és Brassó város egyik alpolgármesteri tisztségét. Ez az első  önkormányzati mandátum a rendszerváltás óta, amelyben Brassónak magyar alpolgármestere van Barabás László személyében  – számolt be szerdán az RMDSZ hírlevele.

"2008–2012 között a megyei tanács alelnökeként tevékenykedhettem, és most folytathatjuk a munkát. Újra sikerült megszerezni az alelnöki tisztséget, amelyet ezúttal Ambrus Izabella vállal fel. A vezetői tisztségek az érdekképviseleti munkának súlyt, illetve a magyar közösségnek erőt adnak. Így megint csak bebizonyosodott, hogy az RMDSZ szerepvállalása az önkormányzatokban nélkülözhetetlen” – fogalmazott Kovács Attila, az RMDSZ Brassó megyei szervezetének elnöke.

Erdélyi viszonylatban a magyar szavazók arányát és az RMDSZ-re leadott szavazatokat tekintve az RMDSZ Brassó megyei szervezete az elsők közöttt van. „A választási kampány során Brassóban George Scripcaru jelöltségét támogattuk, hiszen benne láttunk garanciát arra, hogy az elkezdett projekteket tovább tudja vinni, itt elsősorban a repülőtér-projektre gondolok. Kiemelten fontos volt az, hogy Kovászna megye és Sepsiszentgyörgy vezetői, Tamás Sándor és Antal Árpád jelentős összegekkel járulnak hozzá a reptér megvalósításához. Mindennek nagy szerepe volt abban, hogy az RMDSZ a Nemzeti Liberális Párttal kötött egyezséget” – tekintett vissza a megyei szervezet elnöke.

Oktatás, kultúra, megyei utak

Az infrastrukturális, a gazdasági növekedést célzó fejlesztések mellett a magyar oktatási intézmények és kulturális projektek, illetve kisebbségjogi ügyek támogatását is célként tűzték ki. A megállapodás tartalmazza a magyar lakta településekre vezető megyei utak feljavítását (DN13 – Alsórákos – Felsőrákos útvonal, a Homoród –– Székelyzsombor – megyehatár, a Mogyorós – Apáca – Ürmös – Ágostonfalva – megyehatár, a Sáros – Felmér – Kóbor – Szásztyúkos – Komána község útszakaszok), továbbá a Sárkány és Halmágy közti útszakaszon, az Olt folyón átvezető híd megépítését. Oktatási témában a kisebbség anyanyelven való tanulásának támogatását, az Áprily Lajos Főgimnázium udvarának és sporttermének felújítását, a 11-es óvodánál és a 15-ös iskolánál elkezdett munkálatok folyatatását, a csökkentett létszámú magyar osztályok működtetését, iskolabuszok biztosítását, brassói magyar bölcsőde kialakítását foglalták be a megegyezésbe.

A megállapodás arról biztosít, hogy támogatják a magyar hagyományőrző eseményeket és a többnyelvű feliratok kihelyezését, segítik a magyar vonatkozású emléktáblák állítását és műemlékek feljavítását, illetve célként tűzték ki, hogy a brassói kulturális eseménynaptárban helyet kapjanak a magyar rendezvények. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?