Egy év halasztás után férjhez ment Dancs Annamari

Összeházasodott Kerényi Miklós Máté és Dancs Annamari. A budapesti Operettszínház két ismert előadóművésze már jó ideje tervezte a nagy napot, állításuk szerint pedig pontosan olyanra sikeredett, amilyennek mindig is megálmodták.

A Vajdahunyad vára bejáratánál csupán egy tábla mutatta, hogy Máté és Annamari a nagy napra készülnek, aztán a templom előtti rész megtelt a meghívottakkal. Körülbelül hatvan vendég volt jelen, több szakmabeli; színész, művész is tiszteletét tette a nagy napon. A vendégek fél hattól érkeztek, az esküvő pedig valamivel negyed hét után kezdődött.

 A szerelmesek a Vajdahunyad várának kerengőjében mondták ki a boldogító igent.

Kerényi Miklós Máté, vagy ahogyan barátai hívják, Kiskeró még 2014-ben jegyezte el a sepsiszentgyörgyi énekesnőt egy kulcskarikával, s a következő év nyarára tervezték az esküvőt. Ám akkor úgy ítélték meg, hogy a rengeteg munka miatt elhalasztják a nagy napot, mivel még nászútra sem lenne idejük elmenni. Mivel tudták, hogy a szerelmük elég erős, így nem jelentett problémát, hogy még egy évet várjanak.

Kiskeró és Annamari is szeretik a modern dolgokat, esküvőjükön mégis követték a tradíciókat. A vőlegény nem láthatta szerelmét a menyasszonyi ruhában, csupán az oltárhoz vonulva pillanthatta meg kedvesét. Majd ahogy az lenni szokott, Annamari a hajadon lányoknak hajította a csokrot. A színésznő azt is elárulta, hogy a hagyomány szerint volt rajta valami kék és valami régi is – írja a Blikk.

banner_fqCTjirk_Double Rise 3oo.jpg
banner_slFPWcPP_WhatsApp Image 2021-07-23 at 15.48.23 79o.jpg

Kapcsolódók

Kimaradt?