Száztizenhárom embert kellett kimenekíteni az árvizek elől

Összesen 113 személyt kellett kimenekíteni otthonából az árvizek által érintett 115 településről az elmúlt 24 órában Moldovában – közölte szombat délben a belügyminisztérium. Hargita és Kovászna megyében szombat délutánig még vörös jelzésű árvízriadó van érvényben.

Monica Dajbog belügyminisztériumi szóvivő tájékoztatása szerint a DN 2-es jelzésű országút három kilométeres Vrancea megyei szakasza járhatatlan, emellett lezárták a DN 13C jelzésű országutat a Maros megyei Héjjasfalva kijáratánál. Az árvizek több szakaszon akadályozzák a vasúti közlekedést is.

Hargita megyében a katasztrófavédelmi bizottság pénteki összesítése szerint Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Gyergyócsomafalván Maroshévízen, Tölgyesen, Bélborban, valamint több felcsíki településen pincékbe, udvarokra, mezőgazdasági területekre hatolt be a víz, amely kutakat is elárasztott.

Gyergyócsomafalván pincéket és csaknem ezer hektárnyi szántóföldet öntött el a víz. Gyimesközéplokon kidöntött fákat és iszapot hordott a vasúti pályára, és egy hidat is megrongált a hegyekből lezúdult áradat, ezért csütörtök este óta nincs vasúti összeköttetés a Székelyföld és Moldva között. A napok óta szakadó eső miatt a Csíki-medencében is több patak kilépett medréből, és a megyeszékhely Csíkszereda alacsonyabban fekvő utcáiban is összegyűlt az esővíz, amelyet a csatornahálózat nem tudott elnyelni.

Pénteken reggel azonnali tanácsülést tartottak Csíkcsicsóban a helyi tanácsosok a heves esőzések miatt megáradt Olt folyó egyik átkelőjénél, ahonnan a megduzzadt folyó elsodorta az ideiglenes fahidat. Elhangzott, hogy minél hamarabb biztosítani kell Oltfalu és Csaracsó felé az átjárhatóságot.

Mint korábban megírtuk, a moldovai árvizeknek halálos áldozatai is voltak.

Kapcsolódók

Kimaradt?