A babaúszás Kolozsváron luxus, de a gyermeknap hetén jár egy ingyen óra

Kolozsváron 2009 őszén nyitott kifejezetten babaúsztatás céljából a BabySwim uszoda. Az ötletgazda és alapító Venczel Anna-Mária gyógytornász a kismamák igényeire válaszolva indította a foglalkozásokat, ugyanis korábban Erdély fővárosában nem volt ilyen lehetőség. A bérletvásárlást sajnos sokan nem engedhetik meg maguknak, de az uszoda vezetője próbál kedvezményekkel kedveskedni, főleg a gyermeknap hetében.

Hogyan kezdődött a vállalkozás?

Az ötletet az Életfa Családsegítő Egyesület kismamaklubjának levelezőlistáján folyó beszélgetések adták. Miután letelt a négy év gyermeknevelési szabadságom, szerettem volna valami újat kezdeni gyógytornászként. Korábban tanítóskodtam is, szerettem a gyerekeket, a zenét, a mondókákat, és ugyan nyithattam volna egy fitnesztermet vagy mindenféle kezelésekkel foglalkozó centrumot, de ilyen már sok van Kolozsváron, olyant szerettem volna, ami még nincs, de szükség van rá – így találtam rá a babaúsztatásra.

Mit nyújtanak a babának a tevékenységeitek? Szórakozás, fejlődési lehetőség?

Nagyon fontos maga a mozgás, az egészségvédelem érdekében. Ebben az időszakban más mozgást, más sportot nem nagyon tudnának űzni – mert nevezhetjük ezt sportnak is. Minden sportot körülbelül három éves kortól lehet leghamarabb elkezdeni, ez az egyetlen, amit már korábban. A legtöbb szülő azért hozza el a gyerekét, hogy megszerettesse vele a vizet, de vannak olyanok is, akiknek a babája tényleges segítségre szorul mozgáskoordinációs problémák miatt. Bérletet váltottak nálunk több egyensúlyzavaros és izomtónus-gyengeségű gyermeknek például, illetve Down-szindrómás baba is volt nálunk úszni. Amellett, hogy a fizikai fejlődést elősegítik a foglalkozások, lelkileg is nagyon sokat adnak. Az sem elhanyagolandó oldala a tevékenységeknek, hogy mivel a szülő aktív jelenléte nagyon fontos, jobban megtanulnak a babák együttműködni és megbízni a szüleikben.

Miért csak négy hónapos kortól lehet kezdeni a babaúszást?

Amerikában már két hetes kortól kezdik, de ott mindenkinek van medencéje. Európában, ahol többnyire intézményes keretek között zajlik a babúsztatás, az a gyakorlat, hogy megvárják a három–négy hónapos kort. Ezt azzal indokolják, hogy a gyermeknek el kell érni egy bizonyos súlyt, és fontos, hogy az immunrendszere is erősödjön. Itt nálunk a Sanepid a négy hónapos korban kötelező oltással kapcsolta össze a babaúszás elkezdését, sajnos néha már féléves korra csúszik át az oltás, de hozhatnák a babát korábban is.

A kádúsztatást már két–három hetesen el lehet kezdeni. De mit is jelent ez a műfaj?

Szülőnek és gyermeknek egyaránt fontos felkészülési lehetőség ez. A szülők kádjában a baba már gyakorolhatja a vízen lebegést, de a merülést is, mindenek előtt pedig hozzászokhat a nagyobb vízmennyiséghez és az alacsonyabb hőmérséklethez. Olyant is hallottam, hogy egyesek 39 fokos vízben fürdetik a gyermeküket, ami szerintem túl sok, maximum 37 lenne elfogadható. EU-s szabály, hogy a babaúszásnál a medence vize 30–32 fokos kell legyen, afölött már a bacilusok nagyon szaporodnak. A kádban fokozatosan lehet szoktatni a babát a hűvösebb vízhez. Nagyon fontos az is, hogy megszokja maga a szülő, hogyan fogja, hogyan tartsa a gyermeket, megtanulja azokat a technikákat, amelyeket majd a medencében is gyakorolnak. Megtanítjuk a babatornát és a babamasszázst is a szülőknek. Van olyan szülő, akinek az felel meg inkább, hogy eljön hozzánk, és megmutatom neki itt egy másik babán a fogásokat. De lehet igényelni azt is, hogy házhoz menjek, ez a legjobb megoldás. Ott egyszer megmutatom saját gyerekkel saját kádban, amit tudni kell, és az elég ahhoz, hogy a továbbiakban önállóan gyakorolhassák naponta, hetente, kinek ahogy ideje van.

Négy hónapos kortól lehet menni a medencébe, de mit mutat a tapasztalat: a szülők többsége igyekszik tényleg minél hamarabb elhozni a babát, vagy jellemzőbb, hogy várnak még néhány hónapot?

Próbálják minél hamarabb hozni, de sokszor betegségek is közbeszólnak. Vannak olyanok is, akik még félnek egy kicsit, mert úgy látják, hogy túl pici a babájuk, vagy még nem alakult ki a napirendjük, nem szoktak eléggé össze. Az első pár óra mindenkinek nehezebb, ekkor még a szülő is új a program, meg kell tanulnia, mit hogyan csináljon. Ha problémás a baba és a szülő fél, akkor ajánlom, hogy az első óra egyéni foglalkozás legyen, de különben csoportokban dolgozunk, és ez jól működik. Minél nagyobb a gyermek, annál jobban élvezi a csoportot, de a picik is szeretik, ha vannak még körülöttük, tudják utánozni egymást, szocializálódnak. Egy csoportba nyolcan vannak beírva, de mindig változik, hányan jelennek meg, néha csak ketten-hárman jutnak el. Nyárára aztán sokan elutaznak, kimarad két-három hónap is. A bérlet nem vész kárba, ha előre szól a szülő, de az nem túl jó, ha megszakad a rendszeresség.

Mi lenne az ideális a rendszeresség szempontjából?

A mostani világban, mikor mindenki szalad, és nincs idő semmire, én azt ajánlom, hogy egy héten egyszer jöjjenek, de rendszeresen. Ha egy héten többször jönnek, aztán hosszabb kimaradás következik, az már nem jó. Az lenne az ideális, hogy négy hónapos kortól egészen négy éves korig rendszeresen járjanak, utána pedig beírathatják a gyereket úszásoktatásra. Másképp, amit a gyerek megtanult, azt el is fogja felejteni, és kár érte. A legfontosabb a heti rendszeresség.

Órarendet nem láttam. Mindenki akkor jön, amikor tud?

Nincs órarend, előzetes telefonos egyeztetés alapján készül el az aktuális program. Így a legegyszerűbb, hiszen nagyon kevés idő áll a rendelkezésünkre: a medence naponta csupán két–három órát üzemelhet, hogy aztán a víznek legyen ideje cserélődni, tisztulni. Ha kiírnék órarendet, megjelennének olyan szülők is, akik nem szóltak előre, és nem tudom fogadni őket, mert vagy betelt a csoport, vagy nem a nekik megfelelő korosztálynak van épp foglalkozás. Illetve az is megtörténhetne, hogy elmarad egy-egy óra, mert nem jön senki. Így néha kiveszek egy órát az egyik hétről, és berakom a másik hétre, ahogy a szülőknek és a babáknak megfelel.

Nem csak babákat, hanem nagyobb gyerekeket is befogad a medence?

Legfeljebb két és fél éves az a gyerek, akit kezdőként befogadunk. Vannak olyan gyerekek, akik már korán elkezdték az úszást, közben pedig teltek az évek, és még mindig rendszeresen járnak. Így öt éves is van a gyerekek között. Volt olyan, hogy három és fél, négy éves korban elmentek máshová úszásoktatásra, de nem tetszett a tanár, valami gond volt, és visszajöttek. De amúgy három–négy éves korig van a babúszás. Addig nem is szabadna a gyermekeknek klóros vízbe menniük, mi pedig csak bababarát fertőtlenítőszert használunk.

Hozzászólásban olvastam a honlapon, hogy egy anyuka kismamaúszással kezdte nálatok.

Néhány évig volt ilyen is, de már három–négy éve nem tartok kismamaúszást. Mióta az én lányaim is nagyobbak, azóta a délutánjaimból nem tudok erre is időt fordítani. Többnyire a délutánt kérték ők is meg a nagyobb gyerekek is, és nem tudtam úgy osztani a medencét, hogy mindenkinek jó legyen. Végül úgy döntöttem, hogy a BabySwim medence maradjon meg inkább csak kimondottan a babáknak.

Az árak eléggé borsosak, de a héten a gyermeknap apropóján kedvezményt is igénybe lehet venni, és díjakat is osztotok ki. Mesélnél erről?

Már hat éve ez a gyakorlat nálunk, hogy minden gyermeknap környékén kapnak a babák, akiknek van bérletük, egy ingyen órát. De amúgy minden tizenharmadik óra ingyenes a gyerekeknek. Minden gyerek kap diplomát, és akik elérték azt a korosztályt, hogy jövőre már nem jönnek, azok kis halacskát is kapnak ajándékba. Versenyeket nem rendezünk, mivel nálunk inkább az a cél, hogy a babák megszeressék a víz alatt, víz fölött, vízben létet. Az árakat sajnos nem lehet lejjebb vinni, mivel a medencét tisztítani kell, és órát sem tudok többet tartani, épp a víztisztítási szabályok miatt. Magyarországon is mindenhol ezek az árak, Bukarestben pedig ezeknek a duplája. Sajnos a medence az luxus a mai világban, nagyon drága a karbantartása.

Kapcsolódók

Kimaradt?