Kedvükre meztelenkedhetnek az Adria új luxushajójának utasai

Bár az óceánjárók egyre népszerűbbek a nyaralók körében, a ruhátlan üdülés hívei eleddig nemigen találhattak maguknak lehetőséget az ilyen kikapcsolódásra. A mexikói Original Group, amely már működtet felnőtt üdülőket, most nekik kínál hajóutat.

A Desire Cruise 2017. szeptember 26-án Velencéből indul, és oda is ér vissza október 3-án, miután olasz, horvát és szlovén városokat érint az Adrián. A cég az Azamara Quest nevű luxushajót bérli ki, amely 710 utast tud szállítani. A 2000-ben vízre bocsájtott hajó 181 méter hosszú és 11 emeletes, amelyből kilenc az utasoké.

A hétéjszakás út során minden a luxusról és az erotikáról szól majd. A felnőtt párok a medencénél ruha nélkül is tartózkodhatnak, és kijelölt „játszószobák" is a rendelkezésükre állnak majd, ahol megismerkedhetnek más, „nyitott gondolkodású" párokkal.A programok és az esti előadások is az érzéki vágyak felkorbácsolásáról szólnak majd – írja az origo.hu külföldi források alapján

Az út nem lesz olcsó. A legolcsóbb kabin 2883 dollár most akciósan, a legdrágább lakosztályért pedig 10 996 dollárt kell fizetni. Ezért persze teljes ellátás és szórakoztatás jár, de kiegészítő csomagokat is lehet vásárolni.
 

Kapcsolódók

Kimaradt?