A közigazgatási tárca dák elemeket kér a sepsiszentgyörgyi városzászlóra

A közigazgatási minisztérium hiányolja a dák szimbólumokat a sepsiszentgyörgyi városzászlóról. Antal Árpád polgármester hétfői sajtótájékoztatóján emlékeztetett, hogy a helyi önkormányzat az új zászlótörvény alapján még januárban elfogadta a városzászlóról szóló határozatot.

Gyakorlatilag ugyanazt a lobogót szavazták meg, amit korábban is elfogadtak, hiszen nem gondolták, hogy változtatni kell egy olyan zászlón, amelyen a címert a román kormány és a román kormány heraldikai bizottsága már jóváhagyta.

Antal Árpád szerint az új zászlótörvény alapján a közigazgatási és fejlesztési minisztérium kell a kormány elé terjessze a települések zászlójáról szóló határozatokat, ezért átiratot küldtek a szaktárcának. A közigazgatási minisztérium azonban ahelyett, hogy kormányhatározatot kezdeményezett volna, a napokban válaszlevelet írt a sepsiszentgyörgyi önkormányzatnak, amelyben kifejtik, hogy zászlóügyben kikérték a Kovászna megyei prefektus véleményét, amit egyébként a törvény nem ír elő, mutatott rá Antal Árpád.

Sepsiszentgyörgy polgármestere bemutatta a szaktárcától kapott levelet, amelyben az áll, hogy a háromszéki prefektus véleménye szerint a javasolt sepsiszentgyörgyi zászló nem tükrözi reprezentatív módon a helyi lakosság specifikumát, és a heraldikai szakember véleménye ellenkezik a valósággal, tekintve hogy a zászlón nem szerepelnek dák szimbólumelemek, holott Erdély-szerte fellehetőek a dák kultúra elemei.

Antal Árpád kifejtette: nem a kinevezett prefektus, hanem a megválasztott önkormányzat kell eldöntse, hogy egy zászló elemei reprezentatív módon tükrözik-e a lakosság specifikumát, másrészt a sepsiszentgyörgyi városzászló a település hivatalosan elfogadott címert tartalmazza, arra azon kívül más elemet felhelyezni nem lehet és nem szabályos.

A közigazgatási minisztérium azt is írja levelében, hogy a városzászlóról szóló kormányhatározatot a megyei tanács elnöke és a prefektus kell előterjessze. A polgármester elmondta: a zászlótörvény alapján a közigazgatási minisztérium kell előterjessze ezt a kormányhatározatot, de olyan esetekben ahol a törvény úgy rendelkezik, akkor sem a két intézmény vezetői, hanem a megyei tanács és a prefektúra intézménye kell döntsön. Antal Árpád szerint kifogásaikat megválaszolják a fejlesztési és közigazgatási minisztériumnak és a városzászlóra nem tesznek semmi mást, Sepsiszentgyörgy hivatalosan elfogadott címerén kívül. 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?