Péter Ferenc: szemléletváltásra van szükség a romániai oktatási rendszerben

„Szemléletváltásra, átfogó reformra van szükség a romániai oktatás területén, hiszen még mindig a mennyiség elve érvényesül a minőség ellenére, és ennek eredményeit látjuk, hatását érezzük mindannyian, főleg a gyermekek - mutatott rá Péter Ferenc, Szováta polgármestere a nyárádszeredai Bocskai István Elméleti Líceum fennállásának hatvanadik évfordulóját ünneplő közönség előtt.

Hozzátette: gyermekközpontú, és hozzá kell tennünk, kisebbség-barátoktatásra van szükség, amelyben például a román nyelvet speciális tankönyvek alapján tanítják, és az öt éve hatályos tanügyi törvény előírásainak értelmében” 

Péter Ferenc, az RMDSZ Maros Megyei Tanács elnökjelöltje beszédében az oktatás problémáit vázolta, és úgy értékelte, hogy az ezekre adható válaszok egyre inkább helyhez kötöttek, hiszen sok esetben az önkormányzatok az iskolafenntartók, ilyen minőségükben felelősségük is sokszoros.

„Az országos politika mindmáig adós a gyermekközpontú, minőségi oktatás valamennyi feltételének megteremtésével és a 2011-ben elfogadott tanügyi törvény gyakorlatba ültetésével. Az 5 éve elfogadott tanügyi törvény tisztán és világosan kimondja, hogy a nem román anyanyelvű diákoknak nem szabad anyanyelvi szinten tanítani ezt a nyelvet, mi több, speciális tanrendszer szerint, idegen nyelvként kell ezt elsajátítaniuk, az e célból kidolgozott tankönyvekből. Ez mindmáig nem történt meg. Csak azt szorgalmazom, amit az RMDSZ már hosszú évek óta: átfogó szemléletváltásra van szükség a romániai oktatási rendszerben” – mondta Péter Ferenc, hozzátéve, hogy a Szövetség továbbra is a helyi szakmai megoldásokat, jó gyakorlatokat tekinti saját oktatáspolitikája részének, ezeket támogatja és képviseli az oktatás tervezése és szervezése terén.

„Az RMDSZ-nek továbbra is mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy egyetlen magyar gyermeknek se kelljen más tannyelvű iskolába mennie azért, mert nincs hozzáférése a magyar oktatáshoz. Ebben pedig óriási szerepük van az önkormányzatoknak, polgármestereknek, akiknek gondoskodniuk kell az iskolák optimális működéséről, az ingázó gyerekek utaztatásának megszervezéséről és igény szerint, a létszám alatti osztályok indításáról” – zárta beszédét a politikus.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?