banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Újabb csörte Tőkés László és Csűry István között

Elutasítja Csűry István püspök a Tőkés László EP-képviselőnek azt az állítását, hogy Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) az RMDSZ „csatlósa” lett.

„Megdöbbenéssel olvassuk, hogy „pártegyházként” aposztrofálnak bennünket azok, akiknek egyetlen kívánsága az volt, hogy Egyházkerületünk valóban pártegyházként fungáljon, előző püspöke „mértékadó” akarata szerint” – írta az egyházkerület lelkipásztori hivatalainak küldött körlevelében Csűry István.

A püspök Tőkés László keddi sajtónyilatkozatára reagált. Ebben az EP képviselő azzal vádolja a KREK vezetőit, hogy az egyházkerületet „korrupt ellenfelei csatlósává tették”, és az RMDSZ érdekeit kiszolgáló „pártegyházzá” váltak.

A szerkesztőségünkhöz eljuttatott körlevelében Csűry István leszögezi: a KREK meghirdette az egyenlő távolság elvét, és a legteljesebb magyar egység megteremtését szorgalmazta. „Nem Egyházkerületünkön múlott annak meghiúsulása. Továbbra sem kívánunk pártoskodni, ezért hirdetjük a továbbiakra nézve az arányos közelség elvét. Nem Egyházkerületünkön múlik, hogy ki mennyire tekint bennünket partnernek a nemzet szolgálatában” – fogalmaz az egyházi vezető.

A körlevél szerint a KREK vezetői sosem kívánták, és a továbbiakban sem kívánják a néppárti (EMNP) reformátusokat befolyásolni, ugyanakkor az RMDSZ-ben megbízó híveiket is arra kérik, hogy a lehető legnagyobb magyar képviselet eléréséért vegyenek részt a választásokon és szavazzanak lelkiismeretük szerint.

„Nincs más választásunk! Nem engedhetjük meg azt, hogy elég „kevesen” legyünk a puszta igazság kimondásához. Inkább legyünk elegen igazunk érvényesítéséhez!” – zárul a levél.

A KREK új vezetői és a volt püspöke közötti konfliktus nem új keletű. Tőkés László az utóbbi években sorozatosan támadta nyilvánosság előtt vagy levelekben Csűry István jelenlegi püspököt állítólagos „RMDSZ-barát” egyházpolitikája miatt. Emiatt 2013 végén az egyházkerület állásfoglalásban szólította fel az EP-képviselőt, hogy fejezze be „az egyházhoz méltatlan magatartását”.

Kapcsolódók

Kimaradt?