Kovács Péter: minden esetben élnünk kell szavazati jogunkkal

„Az RMDSZ arra biztatja a Romániában élő, magyar állampolgársággal is rendelkező polgárokat, hogy vegyenek részt a betelepítési kvóta kérdéskörében szervezett magyarországi referendumon” − nyilatkozta Kovács Péter.

A szövetség ügyvezető elnöke kedden kihangsúlyozta: az idei évben, a romániai magyarság számára a június 5-én sorra kerülő önkormányzati választások, illetve a késő ősszel megszervezett parlamenti választások jelentik az igazi tétet.

A politikus emlékeztetett arra, hogy az RMDSZ a kezdetektől fogva az önkéntes kvóta elfogadása mellett, a kötelező rendszer ellen foglalt állást. Szerinte megvalósíthatatlan a kötelező kvótarendszer alkalmazása, legalább két szempont miatt.

„Ki és milyen kritériumok alapján dönti el, hogy a menekültek melyik csoportja kerül Romániába, és kiket vesz át például Svédország? A felsőfokú végzettséggel rendelkezők mennek nyugatra, az alacsony képzettségűek keletre? A másik szempont, hogy ki tartja Romániában az ide telepített migránsokat, miután megkapták a tartózkodási engedélyt, a szükséges iratokat? Ki akadályozhatja meg őket abban, hogy egyik napról a másikra Európa másik szegletébe utazzanak? Amíg ezekre a valós problémákra nincs válasz, addig a kvótarendszer tekintetében az egyedüli megoldás az önkéntes vállalás lehet” − ismertette az RMDSZ álláspontját Kovács Péter.

Kapcsolódók

Kimaradt?