Kolozsváron ünneplik a Magyar Református Egység Napját

Kolozsváron ünneplik május 22-én, Szentháromság vasárnapján a Magyar Református Egység Napját – közölte kedden az Erdélyi Református Egyházkerület sajtóirodája.

A Magyar Református Egyház létrejöttének hatodik évfordulójára, 65 egyházmegye és tíz református egyházkerület képviselőit várják. Az esemény kiemelt rendezvénye a 12 órától, a Farkas utcai református templomban kezdődő úrvacsorás istentisztelet, amelyen Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke hirdeti az igét, majd a jelenlévő püspökök osztanak úrvacsorát.

Az istentisztelet mellett koncertek, gyerekfoglalkozások is lesznek, a Kétágú templomban tartják a hagyományos Szentháromság napi kórustalálkozót, a Farkas utcai templomban pedig Varnus Xavér orgona hangversenyére kerül sor a délután folyamán.

Az Apáczai Csere János Elméleti Líceum udvarán a szászrégeni piciSófár, Kátai Zoltán és a Somos zenekar szórakoztatják az Egység Napjára érkezőket. A május 22-i ünnepség egyben kezdete a reformáció 500-ik évfordulójára való emlékezésnek, amely 2017. október 31-én ér véget.

Kapcsolódók

Kimaradt?