Hetvennégy génterület felelős az iskolai sikerért

Az iskolai teljesítménnyel összefüggő 74 területet azonosította az emberi genomban egy nagy létszámú nemzetközi kutatás, melyet a Nature tudományos lap friss száma ismertet. Társadalmi és környezeti tényezők is befolyásolják az iskolai teljesítményt, ám a kutatócsoport eredményei arra utalnak, hogy nagy léptékű genetikai elemzések segíthetnek felfedezni a biológiai tényezőket is, írja az MTI.

A Dél-karolinai Egyetem munkatársa, Daniel J. Benjamin vezette kutatócsoport azonosította az emberi kromoszómáknak azt a 74 különálló helyét, melyek az oktatásban töltött évek magasabb számával hozhatók kapcsolatba. Ezek a helyek összefüggnek más területekkel, a jó gondolkodási képességekkel és a koponya belső térfogatával, az érzelmi stabilitással és az Alzheimer-kór alacsony kockázatával.

A kutatók csaknem 294 ezer, főként európai származású, a világ sokféle táján élő, sok korcsoportot képviselő ember genetikai mintáját elemezték, ezekre folyamatban lévő kutatásokból tettek szert. Az elemzés után a kutatócsoport a brit BioBank több mint 111 ezer embertől származó mintáján megismételte a vizsgálatot.

Egy korábbi kutatás azt mutatta ki, hogy a genetikai tényezők az iskolai teljesítmény nagyjából 20 százalékával hozhatók kapcsolatba. A jelen tanulmányban 74 úgynevezett SNP-t (Single Nucleotide Polymorphism), vagyis egyedi nukleotid-poliformizmust, DNS-variációt azonosítottak, ezeknek külön-külön igen kicsi a hatása az iskolai teljesítményre. A kutatócsoport úgy véli, az iskolai teljesítmény összetett jelenség, a molekuláris genetikának még sok egyéb tényezőjét kell feltárni, kutatásuk egyelőre az út kezdete, a jövőben más genetikai és környezeti tényezőket és ezek kölcsönhatását is tanulmányozni kell.

Kimaradt?