Utazási pályázatot hirdet június 4-ére a Rákóczi Szövetség

Idén is utazási pályázatot hirdet Kárpát-medencei magyar középiskolásoknak a Rákóczi Szövetség a nemzeti összetartozás napja alkalmából. A jelentkezéseket május 18-ig várják. 

A felhívás célja, hogy június 4-én, a nemzeti összetartozás napján a diákok egy másik, Kárpát-medencei ország magyar közösségéhez látogassanak el és minél több kulturális élménnyel gazdagodjanak és kapcsolatokat építsenek ki. A programot idén is pályázati formában hirdette meg a Rákóczi Szövetség, arra bármely Kárpát-medencei középiskola jelentkezhet.

A pályázat feltétele, hogy az utazó középiskolás csoport a Kárpát-medencében legalább egy határt átlépjen és egy másik iskolával közös programot szervezzen június 4-éhez kapcsolódóan. Iskolánként egy autóbusznyi diák utazhat, ahhoz a Rákóczi Szövetség - a részt vevő diákok számától függően - 200 ezer forint utazási kerettámogatást ajánl fel, illetve igény szerint segít a fogadó iskola közvetítésében.

Jelezték: tavaly 431 Kárpát-medencei középiskola mintegy 13 500 diákja kapcsolódott be a szövetség diákutaztatási programjaiba. További információk és a pályázati űrlap a Rákóczi Szövetség honlapján található.

Kapcsolódók

Kimaradt?