A Rákóczi Szövetség több ezer fiatal számára teszi mássá október 23-át

Több ezer Kárpát-medencei fiatal kapcsolódik be a Rákóczi Szövetség október 23-i rendezvényeibe - közölte a szervezet az MTI-vel.

Tájékoztatásuk szerint szerdától péntekig, 23. alkalommal rendezik meg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen a Gloria Victis elnevezésű 1956-os emlékünnepséget, Kárpát-medencei ifjúsági találkozóval és középiskolai történelmi vetélkedővel összekötve. 

A rendezvényen idén is több mint 1300 Kárpát-medencei egyetemista és középiskolás vesz részt. A program része lesz az október 22-i műegyetemi emlékünnepség és a Bem téri fáklyás felvonulás, amelyen a meghívott diákok mellett budapesti, vidéki és határon túli ünneplők is jelen lesznek. 

Emellett 124 Kárpát-medencei középiskola több mint 4500 diákja utazhat a szövetség október 23-i diákutaztatási programja keretében legalább egy Kárpát-medencei határ átlépésével egy másik magyar középiskolához ünnepelni.

Kapcsolódók

Kimaradt?