Vádat emeltek a 85 éves magyar öregasszonyt meggyilkoló román férfi ellen

Vádat emeltek Magyarországon egy román férfi ellen, aki az ügyészség szerint két évvel ezelőtt négy késszúrással megölt egy 85 éves asszonyt Tatabányán - tájékoztatta a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség hétfőn az MTI-t.

Reszl Ildikó megyei főügyész közleménye szerint a férfi 2014. március 26-án tatabányai tömbházi lakásokba próbált besurranni, hogy pénzhez jusson. Az ajtókat azonban zárva találta, ezért a zsebkésével fenyegetőzve egy a földszintről az első emeletre igyekvő 85 éves asszonytól követelt pénzt.

A nő ezer forintot adott neki, de a férfi ezt kevesellte, és megragadta a sértett táskáját. Az idős asszony segítségért kiáltott, a támadó ezért félelmében négyszer hátba szúrta, majd elmenekült. A sértett néhány percen belül a helyszínen meghalt.  

A román állampolgárságú, előzetes letartóztatásban lévő férfival szemben aljas indokból, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt emeltek vádat.

Kapcsolódók

Kimaradt?