Iktatta jelölését az RMDSZ székelyudvarhelyi polgármesterjelöltje

Iktatta hétfőn jelölését Arros Orsolya, az RMDSZ székelyudvarhelyi polgármesterjelöltje.

„Sosem politizáltam, és most sem politikusnak készülök. Városvezetésre vállalkozom, Székelyudvarhely fejlesztéséért akarok dolgozni egy olyan csapattal, amely látja és tudja, hogy szervezeten belül is megújulásra van szükség” – jelentette ki Arros Orsolya, miután az RMDSZ tanácsos-jelöltjeivel együtt az leadta a helyi választási bizottságnál az indulásához szükséges dokumentumokat.

A jelölt hangsúlyozta, az RMDSZ erős szervezet, az egyetlen magyar politikai erő, amely a döntéshozatal minden szintjén jelen van: az önkormányzatokban, a parlamentben és az Európai Parlamentben is. „Én ennek az erős szervezetnek akartam a jelöltje lenni, mert hiszem, hogy a legjobb eredményeket nem függetlenként, hanem csak csapatban tudjuk elérni” – fogalmazott Arros Orsolya.

Kijelentette: azért csatlakozott az RMDSZ-hez, mert nem kívülről akar bírálni, hanem részt akar vállalni a közösségi munkában. „Köszönöm ennek a csapatnak és az országos vezetőségnek, hogy befogadtak és számítanak a munkámra. Azon leszek, hogy az RMDSZ helyi szinten is megújuljon, hogy a lehető leghatékonyabban tudjuk az udvarhelyi emberek érdekeit képviselni” – fogalmazott. Mint mondta, tisztában vannak vele, hogy az udvarhelyi emberek változást akarnak, az RMDSZ helyi szervezete pedig számít néhány régi tanácsos tapasztalatára és az újonnan indulok lendületére, hogy ezt a változást elősegítse.

„A várost ki kell mozdítanunk arról a parkoló pályáról, ahová az elmúlt évek alatt került, ebben pedig számítunk az udvarhelyi emberek véleményére és támogatására. A politikai sárdobálás időszakát le kell zárnunk, olyan időszaknak kell következnie, amely az emberekről és a város jövőjéről, nem pedig a politikusok és a különböző pártok közti csatározásokról szól” – fejtette ki.

Arros Orsolya elmondta, az elkövetkezendő időszakban is arra törekszik, hogy minél szélesebb körben ismertesse a városfejlesztési elképzelésit az udvarhelyi emberekkel, ezért tovább folytatja a párbeszédet és konzultációkat. Hozzátette, olyan városvezetésre törekszik, amely nem a hatalmi politizálás eszközeit alkalmazza, hanem az emberekkel közösen dönt az őket érintő kérdésekről.

Kapcsolódók

Kimaradt?