banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

SZKT-ülés Szatmárnémetiben: bemutatták az RMDSZ jelöltjeit

A magyar emberek biztonságának megőrzése is a tétje a helyhatósági választásoknak – jelentette ki a Szövetségi Képviselők Tanácsa szombati, Szatmárnémetiben tartott ülésén Kelemen Hunor szövetségi elnök.  Az SZKT ülésén bemutatták a jelentősebb települések RMDSZ-es jelöltjeit és az önkormányzati programot. 

12.55: A küldöttek egyhangúlag elfogadták az RMDSZ önkormányzati választási keretprogramját és a Gazdasági Tanács által javasolt határozatot.

12.47: Összegzésképpen Kelemen Hunor kijelentette: a jelölteknek azt kell tudatosítaniuk, hogy ami rajtuk múlik, azt más nem tudja elvégezni. "Ha össze tudunk fogni, nyerni tudunk. Ha győztünk, akkor az az eszköz, amivel dolgozni tudunk, egy erős eszköz lesz, amit azért fogunk használni, hogy a közösség ügyét előre vigyük" – fogalmazott. Arról, hogy miért nincs jelen a marosvásárhelyi jelölt, Soós Zoltán, a szövetségi elnök elmondta: azért, mert függetlenként indul, és az RMDSZ a jelöltet nem akarja kisajátítani. 

Kelemen beszélt arról a veszélyről, amit az jelentene, hogy az alkotmánybíróság május 4-én mégis úgy dönt: alkotmányellenes az egyfordulós polgármester-választás. Ez szerinte azt eredményezné, hogy június 5-én nem lehet helyhatósági választásokat tartani Romániában. "Ez azt üzenné, hogy Romániában mindent az utolsó percben felül lehet írni" - vélekedett.

12.42: A Kereszténydemokrata Platform képviseletében felszólaló Kelemen Kálmán felidézte a börtönéveit, majd kijelentette: meg tudja érteni azt a kockázatot, amit most az RMDSZ önkormányzati jelöltjei vállalnak. Ezzel a polgármesterek elleni sorozatos ügyészségi eljárásokra utalt. Az idős politikus szintén a marosvásárhelyi választások fontosságát emelte ki.

12.34: Borbély László az elhangzottakhoz hozzászólva kijelentette: nem csak szakmaiságot, felkészültséget vél felfedezni a jelöltekben, hanem "erőt is érzett" a teremben. A képviselő ezután Marosvásárhely "felszabadításának" fontosságáról beszélt. (Mint ismert, az RMDSZ Soós Zoltán polgármesterjelöltet támogatja, de a jelölt nem vett részt az SZKT ülésén, mert a függetlenként indul a választásokon.)

12.31: Winkler Gyula, a Gazdasági Tanács elnöke ismertetett egy állásfoglalási javaslatot az uniós lehetőségek kihasználásáról.

11.54: Fejezetenként bemutatták az RMDSZ önkormányzai programját. Antal Loránt MIÉRT-elnök az ifjúsági, Szabó Ödön az oktatási, Tánczos Barna a vidékfejlesztési, Hegedüs Csilla a kulturális örökség részt ismerteti. Cseke Attila képviselő szólt hozzá a programhoz.

11.34: Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnökjelölt jónak nevezte az RMDSZ helyhatósági választási programját. "Végre az erdélyi magyar közösség legfontosabb kihívásairól, az itthonmaradásról és a jövőkép kialakításáról szól ez a program" - mondta a politikus. Szerinte csak útjavítással és csatornázással nem lehet a fiatalokat itthonamardásra ösztönözni. "Hargita megyében a politikai szolidaritás megteremtésével, a székek közötti rivalizáció megszüntetésével több területen is van már jövőkép" - jelentette ki.

Borboly külön-külön is üzent néhány jelöltnek, példásnak nevezte a Bihar megyei jelöltlista összeállítását. Olyan Székelyföldet kell kiépítenünk, ahol mindenki látja a saját és családja jövőjét, a lehetőségeket. Románia sokat nyerne, ha megengedné, hogy jelenlegi jelöltjeink csapata vezetné Erdélyt” – állapította meg a politikus.

11.28: Huszár István, Nagyvárad polgármesterjelöltje elmondta: négy gyermekes családapaként tudja, a társadalom stabilitása a magukat biztonságban érző embereken, családokon alapszik, stabil városvezetőkön múlik. Alpolgármesterként minőségi munkát vár el azoktól, akik Nagyváradon dolgoznak. Olyan városvezetésnek örvendene, amely kiemelten kezeli a magyar nyelvű szakoktatás fejlesztését, bővítését, adót csökkent, támogatja a civil szervezeteket és a történelmi magyar egyházakat is. „Életre kell kelteni a várost, vissza kell adni annak patináját, nem bontani, hanem építeni kell örökségünket” – nyomatékosított Huszár.

11.23: "Most, hogy itt vagyok Szatmárnémetiben, nemcsak hallom, látom is, hogy ennek a városnak is megújulásra van szüksége. Székelyudvarhelyen is megérett az idő a változásra, én pedig arra vállalkoztam, hogy a csapatommal együtt rendbe teszem a várost" – jelentette ki Arros Orsolyat, Székelyudvarhely polgármesterjelöltje. Beszámolója szerint gyakran azzal a panasszal keresik meg a fiatalok, de az idősebbek is, hogy kalitkának érzik a várost, olyan helynek, ahol nem történik semmi. Úgy vélte: bár léteznek erőforrások, elfogyott a bizalom a városvezetés iránt, elfogyott a hit a város jövőjében. "Azt látom, hogy a székelyudvarhelyiek problémáinak megoldására új attitűdre van szükség, a régi kifogásokkal nem lehet az új gondokkal megoldani" - fogalmazott a közgazdász. 

11.21: Szilágyi Róbert Szilágy megyei tanácselnökjelölt szerint a szilágysági RMDSZ összekovácsolt csapattal áll az emberek elé a választásokon. Rövid bemutatkozása után elmondta, kellő fiatalos rendülettel rendelkezik ahhoz, hogy a magyar érdekképviseletet tovább tudja vinni. A szilágysági RMDSZ eredményeiről azt mondta: "felemelt fejjel elmondhatjuk, nincs mit szégyellnünk". 

11.16: Pásztor Sándor Bihar megyei tanácselnökjelölt eddigi pályafutása sarokkövének nevezte az összefogás fogalmát. "Listavezetőként feladatomnak tekintettem az összefogás megvalósítását. A megyei jelöltlista esetében ez az összefogás meg is valósult" – fogalmazott. Legfőbb céljának nevezte, hogy Bihar megye régióközponttá váljon.

11.10: Péter Ferenc szovátai polgármester Maros megye helyzetét mutatta be. "Ez Székelyföld és Erdély településeinek legjelentősebb megyéje. A megye kapos Székelyföld és a szórvány között, az erdélyi magyar közösség kicsinyített mása" – fogalmazott. Szerinte Szováta látványos fejlődésen ment keresztül az elmúlt négy évben, és ez modellül szolgálhat a megye többi települése számára is. "Ahhoz, hogy otthon érezhessük magunkat, tisztességesen kell dolgoznunk nap mint nap" -- jelentette ki.

11.05: Horváth Anna kolozsvári alpolgármester és polgármesterjelölt elmondta, elsősorban azért vállal újabb mandátumot, mert ez a magyar közösség érdeke. Szerinte a legfontosabb feladat most visszaadni az emberek bizalmát, reményt adni a fiataloknak. "Nem csak azért akarok dolgozni tovább, hogy az eddigi nehéz eredményeinket megvédjük, hanem azért is, hogy lendületet adjak a magyar ügyeknek" - jelentette ki.

11.01: Antal Árpád lépett mikrofonhoz, nagy taps kíséretében. Sepsiszentgyörgy polgármestere nagyon fontosnak nevezte, hogy az RMDSZ "hozza ki a maximumot" a helyhatósági választásokon. Az önkormányzati tisztségviselők nehéz helyzetéről beszélt. "Nekem az adott erőt az emúlt napokban, hogy magam mögött éreztem a közösséget és a szövetséget. Tudom azt, hogy félelemre nem lehet jövőt építeni" -- jelentette ki. Hangsúlyozta, hogy a siker "csak együtt" lehetséges. 

10.55: Kereskényi Gábor szatmárnémeti polgármesterjelölt a városban lévő "káoszról" beszélt. Jó hírnek nevezte, hogy az RMDSZ-nek vannak válaszai a szatmárnémetiek problémáira. Felsorolt néhányat problémák közül. "Győzni fogunk, ha a változást akaró emberek elhiszik, hogy a kezükben van a döntés!" - jelentette ki.

10.35: Kelemen Hunor elkezdi politikai beszámolóját. A szövetségi elnök szimbolikusnak nevezte, hogy Szatmárnémetiben tartják az SZKT ülését. De van egy praktikus oka is ennek – tette hozzá. "Az, hogy négy évvel ezelőtt Szatmárnémetit elveszítettük. De most van egy erős jelöltünk, Kereskényi Gábor személyében" – jelentette ki. 

Kelemen Hunor szerint ma a teljes RMDSZ-nek erősnek kell lennie, mint azoknak az önkormányzati kollégáknak, akiket az elmúlt időszakban ártatlanul meghurcoltak, és akik megtehették volna, hogy nem vállalják az újabb megmérettetést. „De őket nem olyan fából faragták. Köszönet jár nekik mindazért, amit eddig a közösség érdekében tettek. Az ő erejük adjon erőt nekünk, az ő példájuk legyen példa mindenki számára” – mondta a politikus, akinek szavait nagy taps követte.

A szövetségi elnök megjegyezte: ma politikai szerepet vállalni helyi vagy országos szinten nem egy „életbiztosítás”. Az RMDSZ-nek pedig ebben a helyzetben kell erősnek lennie. "Mi nem hajolhatunk meg a megfélemlítések előtt, hiszen más a küldetésünk. Nekünk mindenekelőtt a közösséget kell megvédenünk. Nagy mérkőzés előtt állunk, nem engedhetjük, hogy erőnket a félelem csökkentse” – biztatta a jelölteket Kelemen Hunor. 

A politikus szerint RMDSZ számára ezért is fontos az erős önkormányzati jelenlét, mert meggyőződése szerint az erdélyi települések sorsát ott tudja a legközvetlenebb módon befolyásolni. „Komoly eredményeket értünk el. Négy éve, a választási ciklus elején, még tartott a válság, amikor elkezdtük a munkát. Bármerre járunk Erdély-szerte, azt látjuk, hogy tanácsosaink és polgármestereink munkája nyomán fejlődött az infrastruktúra, városaink és falvaink ma jobb állapotban vannak. Van, amire építenünk, tehát, nem szabad letérnünk az útról, mert az irány helyes” – értékelte az RMDSZ elnöke az elmúlt négy év érdekvédelmi munkáját.

Kelemen leszögezte: egy kisebbségi közösség számára más a tétje az önkormányzati választásoknak. „Ma is az a legfontosabb kérdés, hogy vissza tudjuk-e állítani Erdélyben, Romániában a magyarok biztonságérzetét. Ezt folytatni fogjuk, de az elkövetkező időszakra új feladatokat is kitűzünk magunk elé” – jelentette ki. A politikus felsorolta azokat a közösségi prioritásokat – az ifjúság- és családpolitika, oktatás- és vidékfejlesztés, műemlékvédelem és önkormányzatiság, illetve a romák felzárkóztatása terén – amelyeket az RMDSZ 2016-os önkormányzati választási keretprogramja foglal össze. Hozzátette: az RMDSZ azon lesz, hogy a magyarok politikai képviselete erősödjön, polgármesterek százai és tanácsosok ezrei gondoskodjanak arról, hogy a település fejlődjön, a közösség pedig biztonságban érezhesse magát.

„Huszonhat év alatt bebizonyosodott, bebizonyította a közösség és a szövetség is, hogy a képviselet egyik biztos alapját az önkormányzatiság jelenti, hiszen helyben könnyen át lehet látni azt is, hogy melyik megoldás milyen hatékonyan működik a közösség érdekében” – tette hozzá a szövetségi elnök.

Felidézte, hogy az RMDSZ-nek kilencezer jelöltje van, 16 megyében indít megyei önkormányzati jelöltlistát. A jelöltek egyharmada új, fiatalok és nők is erősítik a szövetség képviseletét. A magyar politikai riválisokkal is megpróbáltak összefogni, és volt olyan település, ahol ez sikerült – tette hozzá.

Kelemen Hunor a jelöltek felé fordulva kijelentette: „Rajtam, rajtatok és az RMDSZ több mint 8500 jelöltön múlik a Szövetség választási szereplése. És még ennél több is: Rajtunk, rajtatok múlik, hogy az RMDSZ megőrizze és építse a magyar közösséggel való szoros kapcsolatát. Ti vagytok a szövetség arcai ebben a kampányban, ti jelenítitek meg politikánkat a mindennapokban. Nélkületek nem lenne sikeres a szövetség. Meg kell küzdenünk az igazságunkért. Együtt, a közösségért”.

10.33: Bíró Rozália közli, hogy az SZKT határozatképes és megkezdheti a munkálatait, és ismerteti a napirendi pontokat. Ezeket a testület megszavazza.

10.27: Pataki Csaba, a Szatmár megyei RMDSZ elnöke köszönti az SZKT-ülés résztvevőit. Szerinte lesujtó helyzetbe került Szatmár megye az elmúlt négy évben, csak az RMDSZ és az NDF vezetésű települések fejlődtek. Beszámolt arról, hogy az Szatmár megyei RMDSZ nagy arányban új jelölteket indít a helyhatósági választásokon. A következő időszakot nagyon fontosnak nevezte a magyarok lakta települések számára, mert kezdődik az új uniós pályázati ciklus. "Vissza kell szereznünk Szatmárnémeti és Szatmár megye vezetését!" - zárta beszédét.

10.20: Az ülést 10 órára hirdették meg, de a városi filharmónia nagytermében még gyülekeznek a küldöttek. Rendhagynak ígérkezik az SZKT olyan értelemben is, hogy a színpadon az RMDSZ miniparlamentjének elnöksége helyett ezúttal a jelöltek foglaltak helyett.

Kapcsolódók

Kimaradt?