FRISSÍTETT: Fegyverrel állítottak meg egy tolvajbandát a háromszéki rendőrök

FRSSÍTVE: A Kovászna megyei rendőröknek filmekbe illő autós üldözés és lövöldözés révén sikerült megállítaniuk egy tolvajokból álló bűnbandát. Egy olvasónk telefonjával lefilmezte a gyanúsítottak őrizetbe vételét.

Nicoleta Marin rendőrségi szóvivő beszámolója szerint kedden reggel egy Kézdivásárhely környékén élő személy az 112-es hívószámon riasztotta a hatóságokat, hogy tolvajok törtek be az otthonába, magukkal vittek 5000 lejt, majd egy bolgár rendszámú autóval távoztak.

Azonnal riasztották a terepen lévő rendőröket, így rövid idő alatt Sepsiszentgyörgyön azonosították az elkövetők autóját, ám a sofőr rátaposott a gázpedálra, és továbbhajtott. Ekkor a rendőrök is autóba ültek, és üldözni kezdték a Brassó megye irányába menekülő tolvajokat. Végül Brassó megyében, Farkasvágó területén sikerült megállítaniuk a bűnbandát, miután figyelmeztető lövéseket adtak a levegőbe, majd a menekülők autójának kerekébe is lőttek. 

Mint kiderült, a járműben négyen utaztak, de egy nőnek sikerült elfutnia a helyszínről, így a rendőrség két férfit és egy nőt vett őrizetbe. A 29 és 38 év közti elkövetők Prahova megyéből származnak, mondta Nicoleta Marin. A rendőrség keresi a helyszínről elmenekült negyedik tolvajt.

Kapcsolódók

Kimaradt?