Már a hatodik szívátültetést hajtották végre idén Marosvásárhelyen

Idén már a hatodik szívátültetést hajtották végre kedden a marosvásárhelyi szívkórházban, amely Románia egyetlen egészségügyi intézménye, ahol ilyen jellegű beavatkozást végeztek ebben az évben.

A kedd éjjeli sikeres műtétről a marosvásárhelyi szívsebészeti klinika professzora számolt be a sajtónak. Horaţiu Suciu elmondta, az új szívet kapott 48 éves temesvári férfi már több mint egy éve a klinika várólistáján volt iszkémiás szívbetegsége miatt, ami szívelégtelenséghez vezetett.

A páciens életet veszélyeztette a betegsége. A szívdonor egy 39 éves nagyváradi személy volt. "A beavatkozás rendben zajlott, elégedettek vagyunk az eredménnyel és bizakodóak a páciens felépülését illetően. Ez az idei hatodik ilyen beavatkozás, ami örvendetes szám, hiszen 35-36 személy van a várólistán, és folyamatosan növekszik ez a szám” – nyilatkozta Suciu az Agerpresnek.

A páciens felesége elmondta, férje betegsége 2004-ben derült ki, de 2012-ben súlyosbodott az állapota. „Tavaly februárban kerültünk fel a várólistára, októberben is volt esélye új szívet kapni, de nem volt kompatibilis a szerv. Nagyon izgultunk, amikor ismét hívtak a beavatkozásra” – mondta a nő.

A marosvásárhelyi szívkórház igazgatója szerint az idei nagy számú szívátültetés a donorszerveket begyűjtő központok figyelmes munkájának is köszönhető, valamint annak, hogy az utóbbi időben több volt a szívdonor.      

Kapcsolódók

Kimaradt?