banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Őrült törvényeket is megvitat időnként a parlament

Őrült törvényekért a honatyáknak nem kell a szomszédba menniük. A képviselők és szenátorokat az irodalom berkeiben is járatosak, így előterjesztettek metaforikus és pamflet-törvénykezdeményezéseket is, olykor pedig javaslataikat csupán iróniából tették meg. Szerencsénkre, nem mindegyikükből vált jogszabály.

Ötven év házasság – két színházjegy

A magyarellenes ostoba törvénykezdeményezéseiről elhíresült Bogdan Diaconu tavaly év végén nyújtott be igen eredetinek mondható törvényjavaslatot a honatyák bérezéséről, amelyet a politikus nyilvánvalóan túlságosan is alacsonynak tart. A jogszabály értelmében a képviselők és szenátorok juttatásait ezentúl a minimálbér szintjéhez kell igazítani, a nyugdíjukat is ennek megfelelően kell majd megállapítani mandátumuk idejére.

Benyújtója viszont már komolynak szánta az a jogszabálytervezetet, miszerint a huszonötödik, illetve ötvenedik házassági évfordulójukat ünneplő házastársak ingyenjegyeket kaphatnak két színházi előadásra vagy szimfonikus hangversenyre, aki pedig nem szereti a színházat, az két alkalommal ingyen mehetne múzeumba.

A pusztuló erdőket igyekezett helyreállítani Diaconunak egy másik törvényjavaslata. E szerint a 15 ezer lakosnál többet számláló városok önkormányzatainak a hozzájuk tartozó területen születő minden gyermek után egy-egy fát kellene ültetniük. Erre hat hónap állna a rendelkezésükre.

Proteszt-, metafora- és pamflet-törvények

Miután nem fogadták el a korábbi törvényjavaslatát, miszerint a delfineket emberi lénynek kellene tekinteni, Remus Cerne újabban benyújtott tervezetét képletesen szintén az állatokkal hozta kapcsolatba. Pontosabban George Orwell Állatfarm című regényének azt a megállapítását parafrazálja, miszerint minden állat egyenlő, de egyes állatok egyenlőbbek a többinél. Az előterjesztő által „proteszt-metafora törvényjavaslatnak” nevezett szöveg a palagáz-kitermelés elleni tiltakozó Pungesti lakóinak védelmét célozza. Egyetlen cikkelye szerint „minden ember egyenlő, de egyes emberek egyenlőbbek a többinél”.

Az „egyenlőbb embereken” nyilván az amerikai palagázkitermelést támogató hatalom képviselőit értette.

A Nemzeti Liberális Párt szenátora, Cristian Bodea a parlament tekintélyére volt kényes törvénykezdeményezése benyújtásánál. Szerinte a román törvényhozás szerepét a kormány – sürgősségi kormányrendeleteivel – jelentősen csökkentette. Az általa pamflet-törvénynek nevezett jogszabály tíz szakaszból áll.

Az első cikkely szerint a miniszterelnök maga az állam. A második paragrafus leszögezi: a miniszterek mindent tudnak, a miniszterelnök viszont mindegyiküknél mindent jobban tud. A következő cikkelyek pedig egyebek között kimondják, hogy a miniszterek a honatyák fölött állnak, méghozzá sokkal, a kormánynak pedig kötelező módon megszámlálhatatlan számú rendelettel kell vezetnie az országot. A honatyák jogait illetően a pamflet-törvény kimondja: a képviselőknek és szenátoroknak jogukban áll felemelni a kezüket és mélységesen hallgatni. A törvény indoklásaként a liberális szenátor leszögezi: mert ezt így akarta a miniszterelnök. A honatyák jól szórakoztak ugyan a szövegen, de a tervezet nem ment át a parlamenten.

Hány euróba kerül egy tábornoki rang?

Călin Popescu Tariceanu pártja, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége képviselője, Mircea-Vicentiu Irimie, 31 honatyával együtt arról kívánt volna törvényt hozni, hogy a román állampolgárok katonai rangokat kapnának akkor, ha anyagi hozzájárulással segítik a hadsereg korszerű harci eszközökkel való felszerelését. A rangokat természetesen a pénzbeli hozzájárulás arányában adnák.

A törvény igen pontos: világosan meghatározza. mekkora összegért milyen katonai rang járna. Aki például öt éven át évi 1000-5000 euróval segíti a hadsereget, tartalékos altiszti rangot, továbbá 4 százalékos adó- és illetékkedvezményt kaphat a vonatkozó évekre.  Mindezt külön oklevél és a Védelmi Minisztérium által szervezett rendezvényekre szóló meghívó egészítene ki. A hétévenként fizetett, évi 5-10 ezer euróba kerül egy hasonló katonai rang, de immár 8 százalékos adókedvezménnyel.

Persze, aki magasabb rangra áhítozik, annak nyilván még többet kell fizetnie. Egy törzstiszti rang már bizony 10-50 ezer eurót kóstál, az összeget pedig kilenc éven keresztül kell befizetni. Ha pedig valaki 12 éven át évente 50 ezer eurót penget le, akkor megkapja a tábornoki rangot, a nyolc százalékos adókedvezménnyel együtt, és kolléga uramnak nevezheti akár Gabriel Oprea gatyatábornokot is.

Kapcsolódók

Kimaradt?