Havi ötezer euróval lett szegényebb a Johannis házaspár

Csak öt hónappal a jogerős ítélet kimondása után veszítette el hivatalosan is a Johannis házaspár az illetéktelenül birtokolt nagyszebeni ingatlanát. Az adóhatóság (ANAF) március 25-én törölte a telekkönyvi nyilvántartásból az államfő és a felesége tulajdonjogát – írja a HotNews.

A portál emlékeztet arra, hogy az elnöki házaspár az ítélet kihirdetése óta eltelt öt hónapban is lakbért kapott az ingatlanban székelő Raiffeisen Banktól. Az ANAF a HotNews kérdésére közölte: az állam birtokába került ház értéket felbecsülik, és vevőket keresnek rá.

A brassói táblabíróság tavaly novemberben hozott jogerős ítéletet arról, hogy nyomán Klaus Johannis államfő elvesztette egyik nagyszebeni ingatlanát, amelyet feleségével, Carmennel közösen birtokolt. A Rise Project nevű tényfeltáró központ idén februárban pedig arról írt, hogy a házaspár a jogerős ítélet kimondása után is havonta 5000 eurót kapott a Raiffeisen Banktól a ház bérléséért.

Az elnök és felesége egyébként semmisségi folyamodvánnyal élt. Ennek tárgyalását január 25-ről június 6-ra halasztotta a brassói táblabíróság. A HotNews megjegyzi: a semmisségi folyamodvány tárgyalásától függetlenül az ANAF-nak már korábban végre kellett volna hajtania a jogerős ítéletet.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?